ORBÁN VIKTOR

Full text search

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Ha jól látom, nem a szóban forgó emberről van szó, hanem rólam, tehát a támadások hegye felém irányul, nem pedig a valóság föltárását célozza. (Moraj a Jobbik és az MSZP padsoraiban. - Dr. Bárándy Gergely: Persze, furcsa!) Én azonban, ha megengedik, inkább a valóságról beszélnék.
Miután az önök indítványára ez a kérdés napvilágra került, a magyar kormány természetesen megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét. És azt találtuk, hogy az a magyar törvényeknek megfelel, és nemzetbiztonsági kockázatot pedig nem rejt magában Magyarországra nézve. (Korózs Lajos: Ezt gondoltuk!) Miután az amerikaiakkal valóban mindenfajta információcsere történt, ebben a pillanatban az amerikaiakkal próbáljuk tisztázni, hogy pontosan mi is áll ennek a személynek, illetve a vele kapcsolatos ügyeknek a hátterében. (Dr. Bárándy Gergely: Csak meggyőzik ezt a hülye CIA-t…) Itt tartunk most.
Mindenesetre szeretném aláhúzni és megismételni, hogy Magyarország számára semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent (Lázár János: Úgy van!), és a magyar törvények maradéktalan betartása mellett végezte eddig Magyarországon a működését.
Kiterjedt üzleti kapcsolatáról egyébként nem tudunk, az ő személyes tevékenységét tudjuk megvizsgálni, és ezzel kapcsolatban pedig az itt átadott információkat, kérem, tekintse hivatalos információnak. (Lázár János: Ez a helyzet. - Taps a kormánypártok padsoraiban. - Gőgös Zoltán közbeszól.)
(17.00)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me