DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Sajnálom, hogy nem fejtette ki képviselő asszony azzal kapcsolatban az álláspontját, hogy helyes dolog-e egy politikai ízű demonstrációnál gyermekeket használni föl eszközként (Bangóné Borbély Ildikó: Nem ezt kérdeztem, államtitkár úr.), és az ő iskolától való távol tartásuk-e a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy a tárgyalóasztalhoz a pedagógusokat képviselő feleket odahívó kormányzatot arra rábírják, hogy hívja a pedagógusokat képviselő feleket tárgyalóasztalhoz - ha ez a mondatom így követhető volt az ön számára. Tehát úgy gondolom, hogy olyan mértékű a nyitottság a kormányzat részéről, mint az elmúlt húsz vagy huszonöt évben talán semelyik kormányzat részéről, és ekkor egy ilyen, még az ügyet támogató szülőket is megosztó akciót hirdetni, amelyik a gyermekek távol tartásával próbálja ezt megoldani és a gyermeket használja eszközként, azt hiszem, lehet, hogy utólag azt fogják mondani, ez volt a legvitatottabb eszköz, szerintünk pedig ez olyan eszköz volt, amit nem kellett volna igazából használni.
Az pedig különösen érdekes és pikáns, hogy önök, akik Stumpf Istvánt mind a bizottsági meghallgatásán támadták (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és formai hibát is felhoztak, hogy miért nem lehet alkotmánybíróvá választani (Bangóné Borbély Ildikó: Magukról mondott véleményt, nem rólunk.), utána kijelentették, hogy nem támogatják a megválasztását, most hirtelen százszázalékos orákulumnak tartják őt, ezért ez eléggé gyors váltás az MSZP véleményében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me