DR. FAZEKAS SÁNDOR

Full text search

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Örülök annak, hogy felvetette ezt a kérdést, hiszen mindenképpen tanulságos ez az ügy. Nyilván Magyarországon jogállam van, 1848-ban jött létre a polgári jogállam, és ez garantálja azt, hogy ha az állampolgárok, az ő vállalkozásaik valamilyen építési engedélyezési vagy bármilyen más eljárásban jogokat szereznek, akkor azt pusztán egy parlamenti vagy másfajta, önkormányzati, megyei önkormányzati hozzászólás hatására nem veszíthetik el, nem lehet tőlük elvenni.
Ennek azért is van jelentősége, tisztelt képviselő asszony, mert itt két kérdést felvetett, ezek közül az egyik a balatoni vízi vidámpark terve, amelyről ön azt állítja, hogy az összes jogszabállyal ellentétes. Ön bizonyára nagyon képzett a jog világában, mert egy olyan tervről nyilatkozza, hogy az jogszabályokkal ellentétes, amelyet még nem nyújtottak be a környezetvédelmi hatóságokhoz, a fűzfői öbölben kialakítani tervezett akvapark létesítésére vonatkozó kérelem a kormányhivatalokhoz még nem érkezett be. Tehát ön vagy nagyon jó jós, vagy pedig valami politikai pecsenyét próbál sütögetni itt olyan tervekkel kapcsolatban, amelyek egyelőre inkább elképzeléseknek nevezhetőek, a beruházással összefüggésben ugyanis semmilyen eljárás sincs folyamatban, hatóságaink információval nem rendelkeznek, legfeljebb, ha a sajtócikkeket tekintjük ennek, de sajtószabadság van, ami természetesen nem gátolja a hatóságok munkáját. Ha majd beérkezik az engedélyes terv, akkor lehet ezt a kérdést megítélni.
A balatonfenyvesi kikötővel kapcsolatban a következőkre szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselő asszonyt. Először is: ennek a vitorláskikötőnek az engedélyezése 2013 novemberében kezdődött, az illetékes környezetvédelmi felügyelőség hirdetményt tett közzé a hivatalában, a honlapján és a központi rendszeren keresztül, ennek már három éve. Ezzel egy időben a hirdetményt, a kérelmet és a mellékleteit megküldte a balatonfenyvesi önkormányzat jegyzőjének, a közterületen és a helyben szokásos módon történő közhírré tétel céljából. Az érintettek, a nyilvánosság részéről észrevétel nem érkezett; az LMP-től sem érkezett, önöktől sem. (Derültség a kormánypártok soraiban. - Dr. Szél Bernadett: Feljelentést…)
Az ön által hivatkozott helyben élő emberek tehát nem kifogásolták ezt a beruházást, ezt ez a némi zörej és hangzavar sem cáfolja, nem kifogásolták a helyben élő emberek és az önkormányzatok sem ezt a beruházást. Tehát úgy látszik, helyben nincsenek ilyen kifogások, mint itt a politika felhőrégióiban. Az eljárás megindításáról az eljárásban érintett környezetvédő civil szervezeteket elektronikus úton értesítette a felügyelőség, ennek ellenére egy civil szervezet sem jelentette be részvételi szándékát a környezetvédelmi eljárásban, elfogadták azt az információt, ami a rendelkezésükre lett bocsátva. Megszületett a határozat, a döntést közzétették, fellebbezés sem érkezett, tehát így jogerőre emelkedett ez a döntés. Vagyis lehet, hogy önök mint zöldpárt a törvények betartásáért küzdenek úgymond, de a törvényt nem tisztelik akkor, amikor mások azt elfogadják, és nem is élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a törvény biztosít, hanem itt a parlamentben próbálnak támadni és politikai tőkét kovácsolni abból, amit a helyi emberek, a helyi lakosok egyébként elfogadnak.
Tisztelt Képviselő Asszony! Ön jogszabálysértésről beszélt. Én elmondom azt, hogy ön miről beszélt: amit ön mondott, az egy színtiszta demagógia, tisztelt képviselő asszony, és ez árt a Balaton ügyének, a környezetvédelem és a természetvédelem ügyének egyaránt. Köszönöm, hogy meghallgatott. Bízom abban, hogy válaszomat elfogadja. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me