TELEKI LÁSZLÓ

Full text search

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igazán azokkal vitatkoznék, akik csak kimondják azt, hogy a 2002-2010-es kormányban dolgozók tehetnek azért, hogy nem változott a gáz ára. Akkor egy világpiaci gázárat kellett nekünk követni, és ezért nekünk azt kellett figyelembe vennünk. Ma, amikor a rezsicsökkentésről van szó, akkor Kepli Lajos nagyon jól elmondta egyébként, hogy pont a legrászorultabbakat nem érinti a rezsicsökkentés. Tehát ez érthetetlen számomra, hogy ma, amikor lehetne egyébként gáz-árcsökkentésről beszélni, akkor még mindig a rezsicsökkentés a legfontosabb téma.
Hogy miért? Nem mondjuk ki, és nem akarjuk kimondani azt, hogy nagyon sok esetben azokat nem érinti a rezsicsökkentés, sőt a gázárcsökkentés se nagyon, akik nem tudják ezt a szolgáltatást igénybe venni, és azért nem tudják igénybe venni, mert nincs rá lehetőségük a szociális helyzetükből fakadóan, hogy akár a gázt be tudják vezetni.
Rájuk nem gondol a kormány, hogy milyen lehetőséget és segítséget kívánna adni - ebben a törvényben sem, egyébként a rezsicsökkentésben sem -, hogy ők is kompenzálva legyenek, és a fűtésük ebben az esetben, vagy éppen a főzéshez szükséges lehetőséget biztosítsák a nagycsaládosok vagy éppen a szegények számára.
Ebből adódóan tehát azt gondolom, ha részekre lebontjuk az országot, akkor lehet látni, hogy Észak-Magyarországon, Kelet-Magyarországon még mindig fával tüzelnek a legtöbben, akik a szegény réteghez tartoznak, és a fával történő tüzelést semmiképpen nem kompenzálja a gáznak semmilyenféle rendszerű, akár a gázár csökkentése, akár pedig a rezsicsökkentés. Ezért én azt javaslom, hogy ilyen esetben el kell gondolkodnia a kormánynak, hogy azoknak, akik kiesnek ebből a helyzetből, milyen segítséget tudnak adni.
De továbbmennék egy-két gondolattal csak: igen, a rezsicsökkentés nem szólt másról, mint egy politikai termékről - én is azt mondom - és egy mézesmadzagról. Ez arról szólt, hogy megtartani azokat a szavazókat, vagy éppen még több szavazót összeszedni a Fidesz-kormánynak, akik előtt azt lehet mutatni, hogy történt valami, holott ha lebontjuk a különböző forrásokat, akkor lehet látni, hogy ez a rezsicsökkentés mégsem annyira jó senki számára, mint amennyire be akarják vezettetni a közvéleményben, hogy ez mennyire fontos és mennyire jó.
Bizonyára van valami megtakarítás, de még egyszer szeretném itt is jelezni, hogy nem mindenki számára elérhető a rezsicsökkentés sem, ezért tehát nyugodtan használhatjuk akár a politikai termék szót, vagy éppen a mézesmadzag elhúzását a választók előtt, hogy ezzel meg tudják tartani a választókat. Tehát ebből adódóan itt is csak azt lehet elmondani, hogy akár a gázáremelés csökkentése, akár pedig a rezsicsökkentés átdolgozása nagyon nagy mértékben szükséges lenne, hogy a társadalmi közegeket még jobban el tudja érni, mert ezzel a politikával bizony nem tudja elérni.
Végezetül csak annyit, hogy abban kell, azt gondolom, a törvénybe sok mindent belelátni, hogy ez újra nem segíti azokat a szegény rétegeket, akikről én beszéltem, és azokat a nagycsaládosokat, akiket én megemlítettem ebben a kérdéskörben. Lehet látni, hogy nem azon van a jelenlegi kormány, hogy az energiaárakat, ebben az esetben a földgázárat csökkentsék, hanem stagnáltatják, vagy éppen más formában próbálják meg ezt a kérdést kezelni. Ezért tehát én arra kérném a kormányt és szólítom fel, hogy gondolkodjanak abban, hogyan tudják a leghátrányosabb helyzetűeket, a szegényeket segíteni olyan mértékben, hogy ők is hozzá tudjanak férni ahhoz az energiához, amellyel a család melegét tudják biztosítani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me