GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mondhatni, a pofátlanság határtalan. Ha csak én mondanám, nem is lenne ezzel baj. De az az igazság, hogy az utcán szembetalálkozva, beszélgetve az emberekkel, egyre gyakrabban hallani ezt.
Egyre gyakrabban hallani; igen, hogy a pofátlanság határtalan, és amit csinálnak, hogy mindent megpróbálnak eltagadni, titkosítani, visszamenőlegesen ráadásul, olyan jogbiztonságot megalapozó módon, hogy a közérdekű adatokhoz ne lehessen hozzáférni, hogy a közpénzek felhasználását ne lehessen nyomkövetni, hogy a közpénz már nem közpénz az alapítvány keretei között, és lehetne mondani, sorolni a történteket.
Tehát mindent elkívánnak titkolni vagy titkosítani, jelen esetben is 30 esztendőre, 30 esztendőre kívánják emelni ezt az időtartamot, ami a korábbiakban 15 esztendőben volt megfogalmazva. Szóval, ez már az arcátlanság netovábbja. Azt kell mondjam, hogy ha törvényellenes cselekedetek zajlanak, ha lopás zajlik (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), a lopás az lopás marad akkor is, ha törvényi védettség keretei közé helyezik.
Szóval, ahogy Bárándy képviselőtáram fogalmazott, tisztában kell lenni azzal, hogy minden olyan cselekedettel, ami a közpénzek milliárdjainak olyan típusú vagy itt adott esetben ezermilliárdos nagyságrendekről is beszélünk, olyan típusú felhasználásával - felhasználásával? -, olyan típusú, nem is tudom megfogalmazni igazából, hogy mikéntjével kell szembenézni, amely a törvényesség nem határait súrolja, hanem azon átlép, azzal mindenkinek szembe kell előbb-utóbb néznie.
Szerintem azon gondolkodjanak, hogy hogyan és miképpen teszik meg azt, hogy tisztességes keretek között az emberek számára hozzáférhetővé teszik az információkat. Az adja a védettségüket is. Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me