DR. VEJKEY IMRE

Full text search

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az önök előtt is ismert, az adósságrendezési eljárást az első ütemben olyan hiteladós személy kezdeményezheti, akinek vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme nem elégséges a hitel törlesztéséhez, és a végrehajtási eljárás eredményeként a lakását elveszítené. A törvénymódosítással, vagyis a határidő kiterjesztésével ezeken a honfitársainkon kívánunk újra segíteni. Köszönöm a kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak a támogatását ehhez a segítséghez. Az MSZP, a Jobbik és az LMP frakciója is azt a kritikát fogalmazta meg, nem a törvényjavaslattal, hanem a már elfogadott törvénnyel kapcsolatban, hogy azt kevesen vették igénybe. Mi, kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy amennyiben legalább egy családon tudtunk segíteni a törvénnyel, akkor már megérte, de a tény az, hogy nem egy, hanem több mint 300 családon tudtunk segíteni. Ezt akarjuk folytatni; kérem, támogassák a törvényjavaslatot. (Bangóné Borbély Ildikó: 40-50 ezren kéne!)
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me