DR. PALKOVICS LÁSZLÓ,

Full text search

DR. PALKOVICS LÁSZLÓ,
DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirend pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az Erzsébet-programról szóló törvény módosításának az okairól és a céljairól szeretnék röviden beszámolni.
A francia multinacionális vállalatok méltatlan támadást intéztek az Erzsébet-program ellen, sérelmezve, hogy a magyar béren kívüli rendszer forradalmi átalakítása által létrejött egy új finanszírozási modell, amely a bevételek meghatározó részét nemcsak hogy Magyarországon tartotta, de a magyar emberek érdekeit figyelembe véve használta fel egy európai szinten is egyedülálló szociális üdültetési program megvalósítására.
A 2011-ben indult kötelezettségszegési eljárás során az Európai Bíróság nem vette figyelembe a magyar álláspontot. Tiszteletben tartva az Európai Bíróság döntését, a magyar kormány úgy döntött, nem engedi a francia lobbiérdekek ellenére sem elveszni a magyar emberek Erzsébet-programját.
Az Erzsébet-program a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás Európa-szerte is elismert programjaként 2012-ben indult az útjára, kereteit az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény teremtette meg. A törvény a program forrásaként a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott Erzsébet-utalvány forgalmazásának pénzügyi eredményét jelölte meg, amely az első években lehetővé tette az üdülési, táborozási programok költségvetési támogatás nélküli működtetését.
Az Erzsébet-program újszerű, Európában is egyedülálló finanszírozási modellje biztosította, hogy a béren kívüli juttatások piaci bevételeinek jelentős része az országban maradjon és a magyar embereket szolgálja. Az Erzsébet-program az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdültetést, illetve gyermektáboroztatást megvalósító projektjévé vált, amely Európa legnagyobb volumenű szociálturisztikai projektje is egyben.
Az Erzsébet-program keretében eddig több mint 600 ezer ember, közülük több mint 300 ezer anyaországi és külhoni gyermek jutott üdülési, táborozási lehetőséghez.
Az Erzsébet-program idén is összesen közel 250 ezer felnőttnek és gyermeknek biztosít lehetőséget arra, hogy jelképes önrész - 500-5000 forint közötti összeg - befizetését követően tartalmas kikapcsolódásban, pihenésben, a gyermekek bentlakásos vagy napközis táborban vehessenek részt.
(16.50)
Az Európai Bíróság a béren kívüli juttatások hazai szabályozásával kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárásban februárban meghozott ítélete az Erzsébet-utalványokra vonatkozó szabályozás egyes elemeinek uniós jogba ütközését állapította meg. A kormány a Bíróság döntését tiszteletben tartva meg is kezdte a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát. A kormány álláspontja ugyanakkor nem változott az eljárás természetét és valódi céljait illetően: a francia cégek kezdemé-nye-zésére az uniós szervezetek az Erzsébet-utalvány ellen indított kötelezettségszegési eljárásban valójában az Erzsébet-programot támadták meg, veszélyeztetve az Unió egyik legsikeresebb szociális megoldásának az alapjait.
Az Európai Bíróság döntésével az Erzsébet-program pénzügyi háttere került veszélybe, így szükségessé vált az Erzsébet-program finanszírozásának, valamint szervezeti hátterének részleges módosítása, hiszen a kormány célja továbbra is az, hogy meg-védje az elmúlt fél évtizedben kialakított programot. A törvényjavaslat előkészítését indokolták továbbá a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány alapítói jogait gyakorló szakszervezetek működésében a közelmúltban mutatkozó zavarok is.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnökhelyettesi pozícióját betöltő személyt a delegáló szakszervezeti szövetség visszahívta, illetőleg erről adott tájékoztatást az alapítvány részére. A problémát fokozza, hogy az elnökhelyettes az alapító okirat szerint a kuratórium elnökével közösen jogosult a bankszámla feletti rendelkezésre, amely szabály módosításra szorul a nyilvántartó bíróság álláspontja szerint.
A most tárgyalásra kerülő törvényjavaslat célkitűzése az Erzsébet-program szervezeti hátterének és finanszírozásának az átalakítása. Az Erzsébet-program törvényjavaslat szerinti átalakítása hozzájárul a szociális üdültetés, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi programok, így kifejezetten a táboroztatási feladatok hatékonyabb és hosszú távon biztonságos megvalósításához. Emiatt vált szükséges-sé az Erzsébet-programról szóló törvény módosítása.
A kormány eltökélt szándéka, hogy a francia érdekektől függetlenül létrehozza minden idők legnagyobb gyermektáboroztatási programját. A 2012. évi CIII. törvény szerint az Erzsébet-program végrehajtásáról a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány gondoskodik. A törvényjavaslat szerint a jövőben a gyermek- és ifjúsági programok, így különösen a gyermek- és ifjúsági táborok szervezési és lebonyolítási teendőit az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány veszi át. E lépéssel az Erzsébet-program és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közötti kapcsolat kizárólagossága megszűnik.
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány közhasznú tevékenységét az elmúlt évek során kifejezetten a Kárpát-medencei gyermekek üdültetése körében fejtette ki. Az alapítvány alapítói jogait a gyermektáboroztatás területén évtizedes tapasztalatokkal bíró - a Szeged-Csanádi egyház-megye által alapított - Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyakorolja. A most benyújtásra kerülő törvényjavaslat értelmében a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a jövőben szociális célú üdültetéssel, szociális célú étkeztetéssel, külön törvény szerinti szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósításával kapcsolatos tevékenységet lát el. Így a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány feladata marad a szociális üdültetés keretében többek között a családosoknak és nagycsaládosoknak, a fogyatékossággal élőknek, valamint a nyugdíjasoknak szóló programok megvalósítása.
Fontos hangsúlyozni, hogy az idén meghirdetett pályázatokon nyertesek fel fogják tudni használni az elnyert támogatást, az üdülésben nem lesz változás. Azt is fontos tudni, tisztelt Ház, hogy az Európai Bíróság ítéletének végrehajtása nem érinti a már forgalomba hozott Erzsébet-utalványokból származó eredményt és a kifejezetten szociális körben - például gyermekvédelmi célra - felhasznált utalványok bevételeit. Erre tekintettel a közfeladatok ellátásának forrásául a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány esetében alapvetően továbbra is az Erzsébet-utal-vány bevételei szolgálnak.
A tárgyalásra kerülő törvényjavaslat értelmében az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány működését és közfeladatainak ellátását az állam biztosítja. A törvényjavaslat alapján az Erzsé-bet-program infrastrukturális háttere is átalakul: az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. állami tulajdonú ingatlanokon fennálló vagyonkezelői joga valamennyi ingatlan vonatkozásában megszűnik 2016. december 1-jén. Elsőként - a törvény hatálybalépésével - megszűnik az alacsony hatékonysággal működő balaton-berényi tábor, valamint a programban közvetlenül nem hasznosítható, a Nemzeti Földalaphoz tartozó egyes zánkai ingatlanok vagyonkezelői joga. A törvény 2016. szeptember 1-jén hatályba lépő rendel-ke-zése szerint a gyermek- és ifjúsági táborok helyszínéül szolgáló zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor, valamint a fonyódi Erzsébet Tábor ingatlanai az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerülnek.
Az ingyenes tulajdonátadáshoz szükséges szerződéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. készíti elő. Tekintve, hogy az egyes zánkai ingatlanokon jelenleg is erdők találhatóak, így a javaslat tartalmazza, hogy az átadást megelőzően szükséges telekalakításokkal kialakuló új, forgalomképes ingatlanokra is vonatkozik a tulajdon átruházása. A törvényjavaslat kifejezetten rögzíti, hogy a tulajdon átruházása az Erzsébet-törvényben meghatározott közfeladatok ellátása érdekében történik. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény rendelkezései alapján az ingyenesen átruházott ingatlanon a törvény erejénél fogva 15 évig elidegenítési tilalom áll fenn.
Ezen időtartam alatt a tulajdonos köteles az ingatlant a közfeladat ellátása érdekében hasznosítani, az ingatlan állagát megőrizni s az ingatlan hasznosításával kapcsolatban folyamatosan beszámolni. A garanciális szabályok közé tartozik, hogy amennyiben a korábbi tulajdonosijog-gyakorló a közfeladatellátási kötelezettséggel kapcsolatosan mulasztást észlel, úgy annak súlyától függően kötbér megfizetését követelheti vagy elállhat a szerződéstől. Mindezek a rendelkezések hosszú távon biztosítják azt, hogy a zánkai és a fonyódi ingatlanok gyermek- és ifjúsági táborok helyszínéül szolgáljanak.
A törvényjavaslat rendelkezik továbbá arról is, hogy az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. állami tulajdonban álló egyéb ingatlanokon fennálló vagyonkezelői joga is megszűnik 2016. december 1-jével. E rendelkezés egy-egy siófoki, balatonvilágosi és nyíregyházi szállodát, valamint a korábban a köztisztviselők által látogatott, kormányüdülőként működő balatonőszödi ingatlant is érinti.
Ezeknek a jelenleg a szociális üdültetésben hasznosított ingatlanoknak a hatékony működtetése az épületek leromlott állapota miatt nem vagy csak jelentős ráfordításokkal lehetséges. Az Erzsébet-program keretében nyújtott szociális üdültetési támogatásokat a kormány elképzelése szerint a jövőben a hazai szálláshely-szolgáltatási piacon vehetik majd igénybe a támogatásban részesülő kedvezményezettek.
A most benyújtásra kerülő törvényjavaslat pontosítja a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány javára felajánlott vagyonról szóló törvény Erzsébet-utalvány bevételeinek felhasználására vonatkozó rendelkezéseit is. A pontosítás alapján az alapítvány nem csupán a személyi jövedelemadóról szóló törvényben szabályozott fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány, hanem az Erzsébet-programról szóló törvény szerint kibocsátott valamennyi Erzsébet-utalvány bevételét a program céljaira köteles fordítani. A törvény szövege ezzel összhangba kerül az Erzsébet-programról szóló törvény rendelkezéseivel.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása is sorra kerül. A törvényjavaslat rövid módosítást tartalmaz a személyi jövedelemadóról szóló törvény adómentes támogatásokra vonatkozó szabályainak kiegészítéseként. Eszerint a közcélú juttatások közül adómentesnek minősül az a tevékenység ellenértékének nem minősülő juttatás, amelyet a magánszemély az Erzsébet-programról szóló törvény szabályai szerint az Erzsébet-program forrásaiból kap. A rendelkezés alapvetően elvi jelentőségű, figyelemmel arra, hogy a közhasznú alapítványból az alapító okirat rendelkezéseinek megfelelően kifizetett támogatás jelenleg is adómentességet élvez.
Az egyes állami és önkormányzati ingatlanok ingyenes tulajdonba adásáról, valamint a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvény módosításáról szóló 2013. évi CXVIII. törvény módosítása is sorra kerül. A főváros központjában elhelyezkedő Erzsébet téri Kulturális Központ és Park befejezéséhez szükséges beruházás II. ütemének befejezésére a kormány döntése alapján 2013. és ’14. években az Erzsébet-program keretében került sor. A több mint egy évtizedes kényszerű szünet után befejezett beruházás nemzetközi elismerésben is részesült: az Erzsébet téri Kulturális Központ 2014-ben a legjobb közcélú fejlesztésnek járó European Property Awards díjat nyerte el. A létesítmény a javaslat szerint a jövőben közvetlenül nem szolgálja az Erzsébet-program célkitűzéseit. Ennek érdekében az ingatlan tulajdo-nosijog-gyakorlója, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - a beruházás elszámolása mellett - megszünteti a létesítmény hasznosítására vonatkozó, a beruházást bonyolító Erzsébet Vagyonkezelő Kft.-vel kötött szerződéseket. A beruházás megté-rü-lé-sé-ből származó összeg az Erzsébet-programhoz tartozó közfeladatok ellátását szolgálja. Az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park működtetése a jövőben nem az Erzsébet-programhoz tartozó jogi személy útján valósul meg, az új üzemeltető kiválasztásáról a tulajdonosijog-gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hoz majd döntést. A jelen törvényjavaslat kifejezetten rendelkezik arról, hogy a tér zöldfelületeinek fejlesztésével és karbantartásával járó feladatokat a jövőben a Belváros-Lipótvárosi Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzata lássa el.
Tisztelt Ház! Az elmondottak alapján kérem, hogy önök is támogassák a T/9636. számú törvényjavaslatunkat. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me