HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Full text search

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Hát, nagy sajtója van, államtitkár úr, ennek a javaslatnak, úgyhogy remélem, büszkék erre. Nemrégiben egy közgazdászprofesszor hajmeresztőnek ítélte ezt a kezdeményezést. Azt gondolom, ha építészként egy építészprofesszor, korábbi tanárom így minősítene bármifajta tervemet, akkor bizony elgondolkoznék rajta, hogy annak a szakmaisága valóban helytálló-e.
Úgyhogy, tisztelt államtitkár úr, fogadja tőlünk ezeket a kritikákat, amiket most hall, kellő alázattal, hallgassa figyelemmel, hátha tanul belőle, hátha úgy érzi majd a végén ön is, hogy talán a Miniszterelnökséget vezető miniszter megvezette önöket, és valóban arról van szó, amit itt Szakács képviselőtársam is elmondott, hogy kiskorúsítják ezzel Varga Mihályt. Gyakorlatilag ő lesz a legutolsó, aki megtudja majd, hogy mire költik az ország pénzét ezáltal, hiszen magának az indítványnak az a lényege, tetszik vagy sem, lehet, hogy ezt máshogy érti, de a betűk erről szólnak, hogy igen, adott esetben fedezet nélkül is tudjon kötelezettséget vállalni gyakorlatilag bármelyik miniszter, de leginkább a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az a baja ennek a törvényjavaslatnak, tisztelt államtitkár úr, hogy nem tudjuk, meddig fog elmenni a kormányzat, milyen nagyságrendű kötelezettségeket fog vállalni és milyen határidővel. Tehát amikor azt mondjuk, hogy várhatóan egyfajta választási költségvetésre készül majd a kormányzat, akkor igen, pontosan erre gondolunk. Egyébként hadd mondjam el, hogy ebben a vitában is teljesen egyértelmű, mint általában mostanában a Fidesz részéről, hogy egyfajta újbeszél alakult ki, és valljuk be, hogy ennek egyik legnagyobb mestere maga Tállai András itt közöttünk. Ezért is én tisztelettel tekintek rá, mert azért nem nagy, vagy hogy mondjam, kifejezetten ritka ez a tulajdonság, azt kell mondjam, még itt, a Házon belül is, noha más fideszesek is azért jelentősen próbálkoznak vele. Amikor államtitkár úr azt mondja, hogy higgyük el, hogy ettől átláthatóbb lesz a költségvetés, akkor tudhatjuk, hogy biztosan nem lesz átláthatóbb. Ha azt mondja, hogy felelősen gazdálkodik majd a kormányzat, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy arról szól ez a törvényjavaslat, hogy kifejezetten felelőtlenül akar majd gazdálkodni a kormányzat. Például arról is beszélt korábban Tállai államtitkár úr, hogy nem von el hatásköröket. Ez a legviccesebb rész egyébként, hogy nem von el hatásköröket az Országgyűléstől ez a törvényjavaslat. De igen, elvon. Ezért mondom én erre, hogy egyfajta új gondolkodásmódot és egy újfajta beszédstílust, az orwelli újbeszélt honosítja meg itt körünkben államtitkár úr, igen magas fokon.
Megmondom őszintén, hogy akkor, amikor arról beszélnek önök, hogy majd április végén, májusban benyújtják a 2017. évi költségvetési törvényt, akkor ez a törvényjavaslat szokott mindig rendre-módra eszembe jutni, hogy valójában minek bohóckodunk majd itt azzal, hogy költségvetési törvényt gyártunk.
(19.40)
Nem beszélve arról, hogy jóval hamarabb, mint ahogy annak normális rendje lenne, tehát az előtt, hogy a zárszámadási törvényt szeptember, október hó folyamán meg tudná a Ház tárgyalni, már áprilisban-májusban elkezdjük majd a megtárgyalását. Nem beszélve arról, hogy nullás költségvetést, nullás büdzsét tervez az államtitkár úr meg a miniszter úr majd benyújtani ide, ami azt jelenti, hogy semmi hiány nem lesz, akkor, amikor önök éppen hogy fedezet nélküli kötelezettségvállalásokra készülnek ezen törvényjavaslat kapcsán. Elvonnak egy csomófajta jogosítványt a Háztól, amiből pontosan tudhatjuk, hogy az lesz, hogy a kormányzat szabad kezet kap gyakorlatilag bármilyen tekintetben, és az a politikai termék, amit nullás büdzsének hívnak önök, megint csak egy bohóckodás, egy paródia és gyakorlatilag a magyar parlamentarizmusnak a kicsúfolása.
Arról is volt szó, hogy eddig is volt felhatalmazása a kormányzatnak, hogy szabadon átcsoportosíthasson, de ahogy Szakács képviselőtársam is megkérdezte ezt a költői kérdést, hogy akkor meg minek ez a törvényjavaslat-módosítás, ugyan magyarázzák meg, erre se a bizottsági vitában, se előtte az általános vitában, itt a plenáris ülésen nem kaptunk választ, mert nem is lehet erre valójában, valljuk be, érdemi választ adni.
Úgyhogy összegzésképpen azt kell hogy mondjam, amit az általános vitában is megfogalmaztam, ez a padláslesöprés törvényjavaslata, egyértelműen arról van szó, hogy önök ki akarják üríteni a kasszát, még mielőtt egy következő kormányzat átvehetné a kormányrudat. Azonkívül egy gyáva javaslat, mert meg akarják kerülni a parlamenti vitákat, és gyenge is, mert egyértelműen arról van szó, hogy Magyarország nem jobban teljesít, Magyarország rosszabbul teljesít. Láthatjuk ezt például a februári hiányadatokból is, és valójában önök próbálnak bizonyos költségvetési lyukakat ez által a törvényjavaslat által is majd így-úgy betömködni.
Valójában süllyed a hajó, erről kéne beszélni, államtitkár úr, végre őszintén, azért, mert a magyar állampolgárok megérdemlik. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me