VANTARA GYULA,

Full text search

VANTARA GYULA,
VANTARA GYULA, a Költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton is tájékoztatom a tisztelt Házat arról, hogy a Költségvetési bizottság 2016. március 22-én tartott ülésén lefolytatta az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló T/9372. számú törvényjavaslat részletes vitáját, majd lezárta azt. Egyúttal a bizottság döntött a részletes vitáról szóló jelentés elfogadásáról is azzal, hogy a döntés a határozati Házszabály 44. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel.
Képviselői módosító javaslat mindösszesen kettő került benyújtásra Hegedűs Lorántné képviselő asszony részéről, amelyeket a bizottság 3 igen szavazattal és 10 ellenszavazattal nem támogatott, tekintettel arra, hogy a március 16-ai általános vita során azokra részletes indoklásokkal válaszok születtek.
A bizottság további módosítási szándékot nem fogalmazott meg, így a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot sem nyújtott be.
Kérem a tisztelt Házat, hogy szavazatukkal támogassák az államháztartási törvény módosítását, ami meggyőződésem szerint hozzájárul a hatékony költségvetési politika megvalósításához. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me