VANTARA GYULA

Full text search

VANTARA GYULA
VANTARA GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. számú törvény módosítása fekszik előttünk, amelynek általános vitájára március 16-án került sor, majd ezt követően a Költségvetési bizottság március 22-i ülésén a részletes vitát is lefolytatta és lezárta azt.
A benyújtott törvényjavaslat mindössze pár oldal, de azt gondolom, hogy annál fontosabb intézkedéseket tartalmaz, ezért érdemes megint pár szót ejteni ennek a törvényjavaslatnak a céljáról. Az államháztartási törvénynek ez a módosítása lehetőséget ad arra, hogy a költségvetés előirányzataiban keletkező megtakarításokat vagy többletbevételeket a kormány úgy tudja majd elkölteni, hogy nem várja meg, amíg abból maradvány lesz, ezáltal a közfeladatokat a jelenleginél gyorsabban, hatékonyabban lehet ellátni, hiszen az év közben felmerülő pénzügyi igényekre lehet majd gyorsabban forrást találni, de maximálisan betartva a szigorú költségvetési fegyelem szempontjait.
Most pedig tekintsünk át a törvénymódosítás által néhány részletet, amelyek a költségvetés végrehajtására is kihatással vannak. Az Országgyűlés a költségvetési törvény elfogadásával felhatalmazza a kormányt, hogy hajtsa végre azt átláthatóan és hatékonyan. A kormány is érdekelt a hatékony végrehajtásban, és emellett nagy szabadsága van. A költségvetési keretek kezelésében, azok átcsoportosításában nyilván van néhány olyan elem, amikhez nem nyúlhat. Nem várja meg tehát a kormány, ahogy az imént is mondtam, hogy maradvány keletkezzen, ami segíti annak évközi hatékony felhasználását.
(19.30)
Bármelyik célra a minisztériumi keretek között eddig is volt mód az átcsoportosításra. Természetesen a költségvetés zárszámadásakor részletesen be kell számolni az átcsoportosítások helyéről, magyarul: honnan hová és milyen mértékben. Azokra a vádakra, amelyek a hatáskör elvonásáról szólnak az Országgyűlés vonatkozásában, annyit szeretnék kihangsúlyozni, hogy nem von el az Országgyűléstől hatásköröket ezen törvényjavaslat. Azok a határozatok, amelyekkel ezeket a kereteket felhasználja a kormányzat, nyilvánosak, hiszen kormányhatározat formájában jelennek meg, átláthatók, és ahogy már említettük, segítik a hatékony évközi felhasználást.
Azzal a feltételezéssel kapcsolatban, amely szerint a kormányzat a választások évében választási költségvetést fog készíteni, és ezeket a felhasználásokat ennek a törvénymódosításnak a segítségével átláthatatlanná teszik, annyit szeretnék elmondani, hogy két olyan kormányzati ciklus zárult le, ahol a Fidesz-kormányzat nem tette ezt meg. Ebből következően nem része a Fidesz gazdaságpolitikájának ezen akció.
Még egyszer tehát összefoglalásul: nem von el a fenti törvényjavaslat az Országgyűléstől hatásköröket, egy hatékonyabb, átláthatóbb gazdálkodást tesz lehetővé, nyilvánossá válik a kormányhatározatok révén a felhasználás módja, a túlköltekezés ellen pedig az előző két kormányzati példa, azt hiszem, méltó példaként szolgálhat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem tehát, hogy a fentiek alapján szavazatukkal a holnapi szavazáson támogassák a T/9372. számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me