GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden három-négy gondolatot szeretnék mindössze mondani. Az egyik nyilván arról szól, ami az Európai Unió sajátossága, tehát a négy alapvető jog közül az áruk szabad áramlásával kapcsolatos itt a megújuló vámkódex kérdésköréhez illesztetten. Ez egy hosszú folyamat, nagyjából egy ilyen tízéves folyamat, ami a hátunk mögött lehet e tekintetben, egy tárgyalási sorozat az Európai Parlament és a Tanács rendeleteinek alapulvételével. Ennek okán vagy ezzel kapcsolatosan kell nekünk a hazai sajátosságok figyelembevételével szükségszerű illesztéseket megtenni, az egységes törvényszerkezetbe való rendezést megtenni. Ez szerintem rendben van, tehát ezzel nincs semmi probléma, azzal sem, ami gyakorlatilag az alapvető célok tekintetében köszön vissza a nemzetközi kereskedelem biztonságának növelése vonatkozásában, és úgymond a legmegbízhatóbbak részére egyfajta pozitív diszkrimináció érvényesítése, érvényesíthetősége.
Valójában mindössze talán egy olyan kérdés maradt függőben itt a mai tárgyalási pillanatig, amire egzakt, konkrét visszaigazolás, válasz nem született, lehet, hogy az államtitkár úr e tekintetben tud majd segítő vélekedést megfogalmazni.
(19.20)
Ez nem más, mint hogy a határidők két részletben történő bevezetése a 2016-os és a 2019-es évekre vonatkozódik, illetve ehhez illesztetten a számítástechnikai háttér segítségnyújtása teljeskörűen csak 2020-ra alakul ki. Igazából ez a 2020-as időpont zavaró egy kicsit a történetben, amennyiben úgy van, ahogyan a mi jelen olvasatunk ezt alátámasztja. Ebben szeretnék visszaigazolást kapni államtitkár úrtól, hogy hogyan és miképpen néz ki a helyzet. Körülbelül ennyi kiegészítést szerettem volna még hozzátenni. Elnök úr, köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me