BOLDOG ISTVÁN

Full text search

BOLDOG ISTVÁN
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Azért még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 2011 és 2015 között 1100 millió forint költségvetési támogatásban részesült. (Apáti István: Hány nullát látsz?) Ennek megfelelően közpénzekkel gazdálkodik, és a 2015-ben megszületett alkotmánybírósági határozat rámutatott arra is, hogy az információszabadságról szóló törvény alapján közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi költségvetés felhasználásával, a költségvetést érintő juttatással kapcsolatos adat.
A Magyar Hírek Kft. bevételeinek egy része kizárólag állami pénzből gazdálkodó jobbikos pártalapítványtól származik. 2015 novemberéig 97 millió forinttal támogatta a pártalapítvány a Magyar Híreket. Ez körülbelül ötöde a 2010-2014 közötti összbevételüknek. Ebben is pontosan úgy beszélnek mellé, mint az álláshalmozásban, ahol folyamatosan polgármesterek, helyi képviselők és megyei képviselők is a politikusaik, miközben másokat vádoltak álláshalmozással. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van. - Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me