CSENGER-ZALÁN ZSOLT

Full text search

CSENGER-ZALÁN ZSOLT
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szinte már megszoktuk, hogy baloldali képviselőtársaink rendszeresen bírálják a „Földet a gazdáknak!” program keretében megvalósuló földárveréseket. A gazdák földtulajdonhoz juttatása sajnos nem arat sikert a parlamentben az ellenzék köreiben, mint ahogyan a korábbi földbérleti programokat is csak támadások érték. Mindegy, hogy állami földek vagy nemzeti parki területek hasznosításáról van szó, az ellenzék mindig korrupciót kiált a magyar földműveseket termőföldhöz juttató intézkedések kapcsán.
Tavaly, amikor Győrffy Balázs képviselőtársunk javaslatára a parlament igyekezett szélesíteni a földbérleti díjak felülvizsgálatának lehetőségeit, erősítve ezzel a földtulajdonosok pozícióit és kiegyenlítve a piaci viszonyokhoz nem igazodó bérletidíj-rendszert, szocialista képviselőtársaink voltak a leghangosabb ellenzők. Nem véletlenül. Igyekeztek védeni annak a mintegy 130 bérlőnek az érdekeit, akik az ő kormányzásuk alatt jutottak rendkívül kedvező, már-már nevetséges feltételekkel nagy, értékes földbirtokhoz. Ki tudja, milyen háttéralkukat bukik most el a párt azzal, hogy tisztább viszonyok keletkeztek a földbérletek területén?
Nem csoda, hogy szocialista képviselőtársaink, éppen Gőgös Zoltánnal az élükön, minden földtulajdonnal vagy földdel kapcsolatos intézkedés ellen magukból kikelve tiltakoztak. A már említett képviselőtársunk buzgón járta a vidéket, fényképeket készített, és szinte vadászta a visszaélésgyanús eseteket a földbérletek kapcsán a Hortobágyon (Moraj az MSZP soraiból.), azonban nemcsak képviselőként kellett volna mindezt megtennie, hanem annak idején már államtitkárként is, mondjuk, a Duna-Ipoly nemzeti bank (Derültség a Jobbik és az MSZP soraiból. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Az!), a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.
Választókörzetemben, Solymáron és Nagykovácsiban már évtizedek óta húzódik a le nem zárult kárpótlási eljárás, ahol a hozzá köthető botrányok miatt a sajtóból is jól ismert Rozmaring Szövetkezeti Vagyonkezelő Kft., mely finoman szólva is kreatív módon vált a korábbi Rozmaring Mgtsz. jogutódjává, a korrupció erős gyanúját felvető eljárással természeti oltalom alatt álló földterületekre jegyeztetett be vagyonkezelői jogot. Mindez még 2009-ben történt, és Gőgös Zoltán akkori államtitkár urat nem zavarta, hogy az ország vagyonát képező, 1985 óta természeti oltalom alatt álló területeket, azok használatát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szocialista körökhöz köthető kft. birtokolja.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan biztosítja a kormány, hogy a magyar gazdálkodók tiszta körülmények között juthassanak földtulajdonhoz? Milyen eredményeket tud felmutatni a tárca a programjait ért ellenzéki vádakkal szemben? Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me