DR. LEGÉNY ZSOLT

Full text search

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazság szerint akkor járnék el helyesen, ha interpellációmat kettő személyhez nyújtanám be, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, ugyanis ennek a két miniszternek az MVH-ért vívott harca olyan káoszt teremt a magyar mezőgazdaságban, amelynek elszenvedői nem mások, mint a magyar gazdák. A két miniszter személyes harcának a következménye az, hogy kevesebb támogatást fizettek ki eddig a magyar gazdáknak a vártnál. Rendkívül nehéz helyzetbe hozták ezzel a gazdákat, akiknek óriási gondot jelent most, hogy eddig nem jutottak hozzá a pénzükhöz. Az új komponensek, például a zöldítés esetében ráadásul úgy, hogy pénz helyett egy ellenőrzésről szóló figyelmeztetést kaptak az érintettek.
(14.30)
Csak emlékeztetőül, államtitkár úr: 2010 előtt, a kormányváltás előtt minden év elején legkésőbb februárban a magyar gazdák megkapták a közvetlen támogatások több mint 90 százalékát. Most az MVH kimutatása szerint a gazdák kevesebb, mint 60 százaléka kapta meg a támogatások kétharmadát. Ez visszafejlődés, ami egy rossz kormány rossz politikájának a következménye.
Ráadásul azok, akik valamilyen pályázati kiírásban bíznak, azok is azt látják, nem működik a rendszer. A kiírások naponta változnak, nincsenek pályázati útmutatók, a benyújtásra szolgáló szoftverek nem működnek, lényeges információk pedig csak a benyújtás napján vagy valamelyik hétvégén jelennek meg.
Így volt ez legutóbb a kertészeti támogatások esetében is. A kialakult helyzetért a tárca a felelős, önök és az önök rossz politikája. Éppen ezért kérdezem önt, de igazából a miniszter urat szerettem volna kérdezni: mi a fontosabb, a miniszter úr személyes pozíciója, vagy az, hogy végre rend legyen? Mikor teremtenek már normális helyzetet a támogatások terén, mikor juthatnak a pénzükhöz a magyar gazdák? Várom válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me