LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a képviselő úrnak a korrekt hozzáállását. A kétperces műfaj nem alkalmas arra, hogy ezeknek a jogi vitáknak, elszámolási, könyvelési vitáknak a mélységére lehetne menni, ezért javaslom, hogy az Országgyűlés tárgyalja meg akár ezt is vagy más típusú európai uniós finanszírozási kérdéseket is.
Azt mindenféleképpen engedje meg, képviselő úr, megjegyeznem, hogy 9600 milliárdot vállaltunk, de 9200 milliárd a keret. A legszélsőségesebb esetben, ha minden forrás, amit vitatnak, elvesztésre kerülne, amire nem volt példa egyetlenegy tagállamnál sem, még akkor is fölötte lennénk a rendelkezésre álló összegnek - ebben voltunk meggyőződésem szerint kiválóan teljesítő ország. 9600 milliárdot kötöttünk le. Van vita alatt néhány százmilliárd forint, és ha mindent száz százalékban elvennének tőlünk, nem engednének elszámolni, még akkor is megvolna az az összeg, amire egyébként Magyarország a 2007-es partnerségi megállapodásban vállalkozott. És, jegyzem meg, mi folyamatosan módosítjuk azokat a rendszereket, amelyek akár az önök kormányzása alatt vagy később kialakítás alatt álltak, de ez a műfaj nem alkalmas a vita érdemi lefolytatására.
Ezért javaslom a parlamenti kereteket, vitanap keretében vagy az elnök úr által meghatározott menetrendben. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me