DR. STAUDT GÁBOR

Full text search

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Rogán Antal ötlete alapján 2012 nyarán került megalkotásra a letelepedési államkötvény konstrukció, amelyet már a kezdetektől körbelengett a korrupció gyanúja, miközben a kormánypártok dicshimnuszokat zengtek arról, hogy mennyi munkahelyet fog teremteni a program.
A gyakorlati megvalósítás azonban a legvadabb képzeletünket is felülmúlta. Eleve nem a külképviseleteket, hanem javarészt offshore hátterű cégeket bíztak meg a kötvények értékesítésével, és ezen cégek számára a Rogán Antal vezette Gazdasági bizottság engedélyezte a forgalmazást. Csak néhány országot említenék, ahova többek között ezek a cégek be vannak jegyezve: Kajmán-szigetek, Szingapúr, Málta, Ciprus.
Ha pedig ez nem lenne elég, a kötvényeket diszkontáron adja a közvetítő cégeknek a magyar állam, így azok élből 9 millió forintot zsebre tesznek kötvényenként. És erre jön még rá a 45-60 ezer euró körüli jutalék, de a sajtóban hallhattunk 70 ezer eurós közvetítési díjakról is. Ennek oka, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján a közvetítő cégek maguk határozhatják meg a jutalék mértékét, ami egy teljesen monopol piacon már önmagában korrupciógyanús szabályozás.
A konkrét számokat, hogy mekkora bevételre tesznek szert a közvetítő cégek, a fentiek alapján nem tudhatjuk, de a szaksajtó becslései alapján a 100 milliárd forintot közelítheti ez az összeg, ami 25-30 százalékos összesített jutalékszintet jelent a nemegyszer offshore hátterű cégek számára. (Dr. Schiffer András: Ki van mögöttük?)
A legtragikusabb az egészben, hogy a kormány szerint nem közpénzről van szó, hiszen a letelepedni kívánók a saját pénzükből fizetik a jutalékot. Ez pedig teljességgel hazug állítás, hiszen gyakorlatilag a letelepedés jogát árusítja ki az állam, elad egy kedvezményt, aminek a bevétele ugyanúgy közpénznek tekinthető, mint mondjuk egy koncessziós szerződés ellenértéke. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a sajtóban már olyan konkrét elemzések is megjelentek, amelyek személyes szálakat mutattak ki a közvetítő cégek és Rogán Antal, valamint Habony Árpád között.
A fentiek alapján kérem az államtitkár urat, hogy válaszoljon őszintén és érdemben az alábbi kérdésekre. Mi valósult meg a letelepedési-állam-köt-vény-program szépen hangzó munkahelyteremtési ígéreteiből? Miért offshore-gyanús cégeket bíztak meg az értékesítéssel? Szándékoznak-e kimutatást készíteni arról, hogy ezeknél a cégeknél pontosan mennyi jutalék landolt? Nem gondolja-e, államtitkár úr, hogy roppant kellemetlenek azok a konkrét kimutatások, amelyek a sajtóban is megjelentek, és amelyek Habony Árpádhoz és Rogán Antalhoz személyes szálakon kötik ezeket a cégeket? Várom megtisztelő és érdemi válaszát, államtitkár úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me