LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen képviselőtársamnak a kérdést, amely néhány félreértés tisztázására alkalmat biztosít számomra.
Először is arról tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a kormány rövidesen megtárgyalja az állami tisztviselői karról szóló törvényjavaslatot, és április hónap folyamán, várhatóan a hónap második felében az Országgyűlés elé terjeszti, amelyet jövő héten kedd délután a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum rendelkezésére bocsát vita céljából. Tehát az első kérdésére azonnal tudok választ adni: a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum, a szakszervezetek és más érdekképviseletek részvételével fogjuk az Országgyűlés elé terjeszteni azt a javaslatot, amely létrehozza 1990 óta, 26 év után először az állami tisztviselői kart. Az állami tisztviselői karnak nem része az önkormányzati tisztviselői kar - hogy egy másik kérdésére is választ adjak.
Két dolog egyszerre zajlik. Az egyik: az állam által kialakított bürokrácia csökkentése, részben a hivatalok leépítésével, részben a bürokratikus szabályok megszüntetésével. 110 törvényt módosított részben az önök támogatásával az Országgyűlés; most újabb, több mint 85 törvény módosítására fogok javaslatot tenni az Országgyűlésnek. Meggyőződésem szerint ez jelentős mértékben tudja az idei esztendőben csökkenteni azt a bürokratikus terhet, amely több millió honfitársunk vállán nyugszik, amikor 23 millió ügyet intéznek évente. Ezekből az ügyekből jelen pillanatban 675 típust lehet a járási hivatalokban intézni, és április 1-jétől újabb 500-féle ügyben fordulhatnak az ügyfelek a járási hivatalokhoz.
A javaslatunk a következő: miközben az államnak párhuzamosan egyszerre a központi hivatalokat és a költségvetési hivatalokat, szervezeteket racionalizálni kell - úgy gondolom, ebben teljes konszenzus van, hogy az állami vízfej kisebb legyen -, a járási hivatalokban szolgálatot teljesítőknél meg kell kezdeni az állami tisztviselői karba való beléptetést, s el kell érjük azt, hogy a költségvetés által biztosított keretek között - ma a költségvetés mintegy 25 milliárd forintot fölhasználásra engedélyez a Miniszterelnökségnek július 1-jétől - az állami tisztviselői karban először a terheket viselő, a fronton szolgálatot teljesítő, az ügyfelek ügyeit intéző, ma sok esetben 70-80-90 ezer forintot kereső munkatársainkkal kell kezdenünk a béremelést. Ez megvalósul július 1-jével. Ez körülbelül 50 százalékot jelent attól függően, hogy kinek lesz felsőfokú végzettsége, kinek van középfokú végzettsége, ki milyen munkakört tölt be. Az állami tisztviselői karról szóló törvény új alapokra helyezi a felelősség viselését, a folyamatos képzés kötelezettségét, az előrehaladás lehetőségét, és valóban, a pedagógusok, a rendőrök és a katonák után egy olyan életpályát kínálunk, amely egy fiatal számára kiszolgálási lehetőséget biztosít, illetve fix előmeneteli biztonságot fog teremteni.
Szeretném arra is fölhívni a figyelmét, hogy a tisztviselőkön nyugvó terhek folyamatosan növekedni fognak. Terveink szerint a következő évben már kétezer ügyet lehet intézni a járási hivataloknál. Január 1-jével tudjuk beléptetni a kormányhivatalokat az állami tisztviselői karba, és meggyőződésem szerint 2018. január 1-jével tudunk minden állami tisztviselőt beléptetni ebbe a rendszerbe.
Ma Magyarországon 17 ezer járási hivatali állami alkalmazott van, ezeknek a száma a járási hivatalok megnövekedett feladatellátására való tekintettel július 1-jével körülbelül 22 ezer lesz. Január 1-jével körülbelül ugyanennyi, kormányhivatalban szolgálatot teljesítő kolléga fog belépni a rendszerbe, és a következő évben lépnek be azok, akik 2018. január 1-jén szolgálatot teljesítenek az átalakított központi államapparátusban való munkavégzés mellett. Tehát átalakítjuk a központot, a járási hivatalok és a kormányhivatalok feladatokat kapnak, és a feladatokhoz rendelünk fizetést. Ez a mi tervünk, ehhez kérem az ön támogatását, és megnyugtatom, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is teljesíteni fogjuk az ígéretünket. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me