TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy először egy valódi változó bérrendszerről, adórendszerről beszéljek, hiszen 2010 előtt olyan adórendszer működött, amely kimondottan büntette a magasabb bért fizető vállalkozásokat, és a béremelések visszafogására, a jövedelmek eltitkolására ösztönzött, mi több, arra ösztönözte az embereket, hogy inkább segélyből éljenek. A kettős bérrendszer, amely szerint a minimálbér után nem kell fizetni adót, egyértelműen arra ösztönözte a vállalkozásokat, hogy lehetőleg minimálbéren tartsák az embereket, és az egyéb jövedelmüket más módon fizessék meg.
A Fidesz-KDNP egy teljesen új rendszert hozott létre az egykulcsos adórendszerrel, amely egységesítette a személyi jövedelemadó rendszerét, a személyi jövedelemadó rendszerének a közterhét. Úgy gondolom, hogy az önök javaslata ettől lényegesen eltér: egyrészt igazságtalan, másrészt pedig nem veszi figyelembe a költségvetés egyensúlyi feltételeit, az egyensúlyi lehetőséget, és ha az önök által benyújtott javaslatot az Országgyűlés komolyan elfogadná, az azt jelentené, hogy újra az Európai Unió túl-zott-deficit-eljárása alá esnénk. Ezért azt gondolom, hogy a jelenlegi kormány által bevezetett rendszer, amely nemcsak az egykulcsos személyi jövedelemadóról szól, hanem arról is, hogy prioritást élvez a gyermeket nevelő családok támogatása, mindenképpen nagy horderejű változás és érdemi változás a magyar bérrendszerben. 2009 és 2015 között 500 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és 15,4 százalékkal növekedett a reálbér mértéke.
A kérdése azonban a cafetériáról szól. Valóban egy hihetetlen nagy súlyú, nagy horderejű kérdésről van szó, hiszen 30-35 ezer munkáltató ad havonta ilyen juttatást, 2,3 millió munkavállalót érinthet ez; 2015-ben ez az összeg 300 milliárd forint volt, a munkáltatók terhe pedig meghaladta a 400 milliárd forintot. Ezen túl még 120-130 milliárd forintot adtak a munkáltatók egyéb formában, vagy meghaladva a törvényi kereteket, tehát túllépve, és vállalva annak terheit, vagy egyéb más adómentes juttatásokkal: sportrendezvényre szóló belépőkkel, kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló jeggyel és bérlettel. 2015-ben az Erzsébet-utalványra 154,4 milliárd forint érkezett, a SZÉP-kártyára való feltöltés pedig 90,5 milliárd forintot tett ki.
Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, az Európai Bíróság döntése értelmében változtatni kell a cafetéria rendszerén, ezen a kormány gondolkodik. A döntés meg fog születni, természetesen először a kormány fogja megtárgyalni, azt követően a törvényi előterjesztése az Országgyűlés elé fog kerülni, és az Országgyűlés fog róla dönteni. A változás célja és tartalma nem lehet más, csak az, hogy a munkavállalók legalább ugyanolyan jól járjanak, esetleg nem természetbeni juttatásként, hanem bérként is kaphatják a jövőben ezt a juttatást, amit Erzsébet-utal-vány formájában kaptak meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Egyértelmű cél a foglalkoztatás növelése és a reálkeresetek további emelése a munkavállalók számára - így fog módosulni a cafetéria rendszere. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me