GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hat éve kormányoznak, önök is tudják. Hat éve kormányoznak, mondják, mondhatják joggal, nőtt a minimálbér, főleg a bruttója. Mi van a nettójával? Meg mi van a vásárlóerő-értékével? Azt is tudják, csak azt nem mondják. A bruttójával - tudják - az van, hogy hat év leforgása alatt több mint 50 százalékkal nőtt. A nettójával most, most a nagy emelés kapcsán: összességében 23 százalékkal, és közben 18 százalékos infláció volt általánosságban, de ha az élelmiszerárak tekintetében nézzük a dolgot, ami ugye, jó vetítési alap azok esetében, akik mondjuk, kis jövedelműek, hiszen élelmiszerre költenek a legtöbbet, hát akkor ott még rosszabb a helyzet. Ott nagyjából a minimálbér nettójának az emelkedése és az élelmiszer inflációja egybevág egymással.
Azt kell tehát mondanom, hogy miközben plakáthegyeket hirdettek egyik oldalon, addig a másik oldalon a minimálbér nettóját érintően semmit nem csináltak. A vásárlóerő-értéke nem nőtt ennek a pénznek, sőt öt éven keresztül csökkent. Magas élőmunkateher van a minimálbéren, mindenki tudja, tisztában van vele, mégsem kívánnak rajta csökkenteni. Ha megnézik a visegrádi négyeket, akkor is látják, hogy ez így van. Magyarországon a minimálbér bruttójának a 66,5 százalékát kapják meg az emberek kézbe. Más a helyzet Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Szlovákiában 82, Lengyelországban 85, Csehországban 89 százalékát kapják kézhez az emberek. Vagy ha átformáljuk az ott megkapott minimálbéreket, forintosítjuk, hogy mit is érnek azok a pénzek, akkor az a helyzet tárulkozik elénk, hogy Csehországban meghaladja a 100 ezer forintot, Szlovákiában szintén 107 ezer forint, és Lengyelországban meg 110 ezer forintnak megfelelő a nettója a minimálbérnek; miközben Magyarországon nem éri el a 74 ezer forintot sem.
Összességében a régióban - nemcsak a visegrádi négyek vonatkozásában, hanem a régióban is - válságosnak mondható ez a helyzet, a magyarországi helyzet, hiszen ez az a pénz, amiből tisztességesen nem lehet megélni. Valójában tehát nagyon egyszerűek a kérdéseim: mikor, mikor fogják már végre a minimálbérnek a nettóját kézzelfogható módon emelni úgy, hogy a vásárlóerő-értéke is érezhető módon nőjön? Ha azt mondják, hogy a gazdaság működik - régen ezt mondják -, akkor miért nem cselekszenek e tekintetben, miért nem lépnek ebben az irányban? És mondják, a visegrádi négyek tekintetében mikor fogja elérni a magyarországi minimálbér nettója, mondjuk, a lengyelt? Mikor lesz 110 ezer forintnak megfelelő értékű?
Ezekre az egyszerű kérdésekre kérem, hogy válaszoljanak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me