DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben ebben a kérdésben nemcsak a kormány részéről, de a tiszti főorvostól, az Országos Epidemiológiai Központtól is többféle közlemény, tájékoztató látott napvilágot, amelyek cáfolták azokat a híreszteléseket, amelyeket a képviselő úr mondott, és semmifajta adateltitkolás nincs, hiszen nemzetközi szervezetek honlapjain olvashatók azok az adatok, amelyeket Magyarországnak közzé kell tennie. Így ezek nemcsak belföldön, de külföldön is hozzáférhetőek, hiszen egy nemzetközi rendszernek is a része vagyunk, pontosan azért, hogy ezeket a fertőzéseket megelőzzük.
Ugyanakkor az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések számának növekedése, erősödése nem magyar sajátosság, hanem jelentős európai és globális szintű probléma. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ becslése szerint húsz, kórházi ellátásban részesülő betegből átlagosan egy betegnél, tehát minden huszadik betegnél lépnek fel ilyen fertőzések.
(15.40)
Ez a nemzetközi szervezet alapján, uniós szinten körülbelül 4 millió beteget jelent, és ebből 37 ezer halálozást európai uniós szinten. Európa országainak több mint felében nem működik a magyarhoz hasonló felügyeleti rendszer. A nazokomiális véráramfertőzések, a multirezisztens kórokozók okozta fertőzések és más kórházi fertőzések csak néhány európai országban jelentendők kötelezően, tehát a magyar rendszer igenis a fejlettebbek közé tartozik, hiszen többfajta ilyen fertőzésről az Európai Unió más országai nem tesznek ilyen jelentést az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ részére. Nálunk nyilvánosak az adatok, ott meg sem születnek ezek az adatok. Az egészségügyi ellátórendszer gyakran kezel olyan pácienseket, akiknek az immunrendszere eleve gyengült, és ezek a betegek sokszor több különböző krónikus betegségben is szenvednek, ugyanis gyakori eset, hogy a beteg immunrendszerét mesterségesen kell gyengíteni, például szervátültetés során a kilökődés kockázatának csökkentése érdekében és más esetekben is.
Fontos tény az is, hogy a súlyos véráramfertőzés, azaz szepszis tünetegyüttes kialakulásának alapja elsődlegesen mindig a beteg szervezetében bekövetkező, a szervezet belső egyensúlyát helyi szinten megbontó hatás által okozott szisztémás válaszreakció, amelyhez társulva egy bakteriális fertőzés eredményezhet súlyos szepszist, szeptikus sokkot és kedvezőtlen esetben akár halált is. A szepszis kialakulásában azonban számos egyéb belső tényezőnek is, például a kornak, egyéb betegségnek, az immunrendszer állapotának, a tápláltsági állapotnak és a munkakörülményeknek és sok minden másnak is szerepe van, melyek közül csak az egyik az úgynevezett kórházi faktor. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kórházi fertőzések mögött zömmel olyan szuperbaktériumok állnak, melyekre az antibiotikumok nem hatnak, vagy csak az úgynevezett tartalék antibiotikumok hatásosak.
Mindezekből képviselő úr is láthatja, hogy egy adott kórház jogszabályban előírt minimumfeltételeknek való megfelelése mellett számos egyéb tényező is hatással van a megbetegedések kialakulására. A súlyos véráramfertőzések megelőzésére, kezelésére azonban hazánkban számos intézkedés már megszületett. Erősödött ezen a téren a graduális és posztgraduális szakorvosi képzés, és új ajánlás született a súlyos szepszis és szeptikus sokk kezelésére vonatkozóan. A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság kidolgozott egy olyan, a magyar védjeggyel ellátott kurzust, melynek révén a súlyos véráramfertőzések korai szakaszban felismerhetők, a veszélyeztetett betegek kiemelhetők, és időközben hatékony kezelésben részesíthetők, továbbá létrehozta az úgynevezett szepszisregisztert, mely tartalmazza a területről érkező nazokomiális fertőzések számát és a felvételi súlyosság szintjét. Mindezek jelentősen hozzájárulnak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések elleni hatékony fellépéshez.
Képviselő úr egyéb felvetéseire pedig csak annyit mondanék, hogy igenis a magyar költségvetés 75 milliárd forintnyi plusztételt vállalt 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetésének emelése céljából, ezt a tavalyi évben 5,8 milliárddal, idén pedig a teljes évben, ha a tavalyi teljes évre vetítjük, 12 milliárd forinttal meg is növelte. 3400 fiatal orvosnak biztosítunk a rezidenstámogatási programban ösztöndíjat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s ezzel is csökkent az orvoselvándorlás mértéke, és a minimum-feltételrendszerben ezt a fajta betegközpontúságot kívánjuk továbbra is érvényesíteni, amit a fertőzések esetében is megtettünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me