DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Határozottan vissza kell utasítsam minden vádját, hiszen akkor, amikor nyilvános árveréssel történnek a dolgok, és ráadásul az árverés nyertese még nem a vételár győztesét mutatja, hiszen a földtörvény szabályzata ezután lép csak életbe, a kifüggesztések ezután következnek, a vétel megtörténte után, a kifüggesztés utáni állapotnál lehet a tulajdonost kihirdetni.
Vigh képviselőtársunk visszalépett a vásárlásától (Közbekiáltások a Jobbik padsoraiból: Jézus, Mária!), tehát azt nem hozhatja föl példának.
Mindenütt - és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni - a földárak a helyben szokásosnál plusz 10 százalékkal magasabb áron történtek meg, sok gazda panaszkodik is arra, hogy az államtól nehéz földet vásárolni, mert nagyon nehéz.
Ráadásul mindaz, amiről szó van, a magyar termőföld 5 százaléka, aminek tudjuk nagyon jól, hogy csak 60 százaléka kelt el, tehát mindössze 2-3 százalékról beszélünk, és ettől akar ön végítéletet megfogalmazni. Határozottan visszautasítom! Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me