MAGYAR ZOLTÁN

Full text search

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! „Teljesen mindegy, hogy ki kinek a rokona, ismerőse” - mondta ezt államtitkár úrnak a közvetlen felettese, Fazekas miniszter úr. Ezt az állítást még el is fogadhatnánk, ha nem egy olyan országban élnénk, ahol az állami földek privatizációja során nem folyton a kormánytagok neveibe, feleségeik, rokonaik, barátaik, haverjaik neveibe bukna az, aki nézi ezeket a hirdetményeket. De sajnos nem egy ilyen országban élünk, hiszen ma már legalább három miniszter, egy tucat államtitkár és legalább még egyszer ennyi fideszes politikus neve merült fel az állami földek környékén. Abban valószínűleg nem fogunk megegyezni államtitkár úrral, hogy jó-e az, hogy eladják az állami földeket. Számtalanszor vitatkoztunk már ezen, sajnos nem jutottunk dűlőre. A Jobbiknak az a határozott véleménye, hogy ez egy végtelenül tragikus esemény, hiszen eljátsszuk az egyik utolsó nemzeti vagyonunkat is.
Azonban van itt néhány konkrétum, amire szeretnék érdemi választ kapni. Az, hogy Bábolna, már amit hagytak belőle és nem loptak szét a szocialista kormányok és önök, illetve Szilvásvárad és Mezőhegyes azután a vicces kis árverés után, miután mégsem azoknak adták oda a földet, akik első körben nyertek, tehát hogy ezek kiemelt mintagazdaságok lettek, ezzel még egyet is tudok érteni. Azonban azt már végképp nem értjük, hogy különleges bánásmódot miért érdemelt ki, mondjuk, a Csányi-birodalom, és így nemcsak hogy nem veszti el a földterületét, hanem például nevetséges bérleti díjakon tovább gazdálkodhat, illetve a pályázatokban is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kiemelt szerepet fog kapni. Az nem vidékfejlesztés, államtitkár úr, hogy Szijjártó miniszter úr körberepüli a világot, és mondjuk, ennek az érdekeltségnek a termékeit megpróbálja rátukmálni más országokra.
De nézzük a tényeket! Mit állítanak önök? Önök azt állították, hogy 80:20 százalékra fogják csökkenteni a nagy- és kisüzemek arányát, azaz hogy a nagyüzemek csak 20 százalékban fognak részt venni a magyar vidék életében. Ehhez képest amióta kormányoznak, 50 százalékkal növekedett e cégek támogatása és 70 százalékkal a földterületeik száma, aránya. Azt ígérték, hogy a helyben élők kapják az állami földeket. A szerencsésebb megyékben 30 százalékot is elérte (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a helyben élők aránya, de általában ez jóval rosszabb volt. 70 kilométerről milyen gazdálkodást lehet folytatni, államtitkár úr? Mert 70 kilométerre élnek általában ezek a nyertesek.
(16.50)
Hogy lehet az, hogy Fejér megyében, Budapest, Felcsút és Székesfehérvár…

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me