IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Telnek-múlnak a hetek, de még mindig nincs semmilyen érdemi előrelépés a kormány részéről az oktatáspolitikában. Továbbra is csupán a kommunikációs fogásokat próbálják a valódi változtatás helyett.
Miután Orbán Viktor miniszterelnök viccnek nevezte a pedagógusok követeléseit, illetve Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kommunistázott egy hangosat, a múlt héten kipróbáltak egy újabb trükköt: Rétvári Bence államtitkár bejelentette, hogy a kormány megszünteti a KLIK-et. Azt a látszatot keltette, mintha a kormány által összehívott egyeztetésnek végre értelme is lenne, holott a bejelentés a köznevelési kerekasztal ülése előtt pár órával és az aktuális kormányülés előtt egy nappal történt meg. Ez valójában úgy fest, hogy Habony Árpád döntötte el, hogy megszűnik a KLIK. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ez nem más, mint egy újabb kommunikációs fogás.
Pár hete még az ellenkezőjével próbálkoztak, pontosan az ellenkezőjével, amikor a köznevelési kerekasztal ülése után azt jelentették be, hogy szükség van a KLIK-re mint állami fenntartóra, és ebben egyetértettek a résztvevők; aztán kiderült, hogy a résztvevők mégsem értettek ebben egyet. Azt, hogy előrelépésről most sincs szó, az bizonyítja, hogy Rétvári Bence azt is elárulta, hogy nem szüntetik meg a központosítást, és az iskolarendszer sem számíthat több forrásra, holott a KLIK megszüntetése vajmi kevés akkor, ha csak átfestik vagy átnevezik az intézményt, de a települések továbbra sem kapják vissza az iskoláikat, és az iskolarendszerbe nem pótolják vissza azt az éves szinten 200 milliárd forintot, amit 2010 óta kivontak belőle.
Kommunikációs trükközés helyett érdemi lépésekre van szükség, ezért indítványozta az LMP - legalább a nagyobb városokban és a fővárosi kerületekben -, hogy az önkormányzatok kérjék vissza az iskoláik fenntartását. Amelyik önkormányzat kéri és képes a fenntartásra, az igenis kaphassa vissza az oktatási intézményeit. Látszik az, hogy kisebb településeken szükség van valamilyen formában állami felelősségvállalásra, de a nagyobb létszámú települések el tudják látni a fenntartás feladatát, a lakosságuk legnagyobb megelégedésére, főleg ha megkapják hozzá a megfelelő forrást. Nem csoda tehát, hogy a pedagógusok sem értékelték előrelépésnek a múlt heti bejelentést. Pontosan erről beszélünk, amikor komolytalannak nevezzük ezeket a tárgyalásokat, amelyek zajlanak; így, ebben a formában nem lehet megbízni a kormányban. Újra bebizonyosodott, hogy csak a határozott érdekérvényesítésnek, a következetes kiállásnak van értelme.
Szerdán a pedagógusok megtartják a polgári elégedetlenségi akciójukat (Dr. Rétvári Bence: Engedetlenségnek hívják, de mindegy.), a kormány kényszerítette bele őket ebbe a helyzetbe azzal, hogy 2010-ben gyakorlatilag megszüntette a sztrájkjogot Magyarországon. Ma nem sztrájktörvényünk, hanem sztrájkellenes törvényünk van. A költségvetési szférában nem adottak a jogi feltételei a sztrájk gyakorlásának.
Orbán Viktor munkaalapú társadalma egy munkavállalói jogok nélküli lázálom. Az LMP ezért nyújtotta be a sztrájktörvény módosítását, amely újra lehetővé tenné az alapvető munkavállalói jogok gyakorlását, a sztrájk megszervezését. A javaslatról egyeztettünk a szakszervezetekkel is, akik támogatták ezt a javaslatot. Ma óriási probléma, hogy jó néhány ágazatban elkeserítő a munkavállalók helyzete, akik ráadásul még tiltakozni sem tudnak a kiszolgáltatottságuk miatt. Az LMP sztrájktörvénymódosítását mégis lesöpörte az illetékes szakbizottság fideszes többsége.
A kormánypárti indoklás hazugságát az is mutatja, hogy azzal érveltek többek között, hogy pont sztrájkhelyzetben nem lehet sztrájktörvényt alkotni. Egyértelmű, hogy a Fidesz-KDNP-kormány nem a munkavállalók oldalán áll. Aki mégis felemeli a szavát, például szakszervezeti tisztségviselők, azokat megfenyegetik, ezért szükséges az ő védelmüket is megerősíteni.
Tisztelt Ház! Szerdán - a polgári engedetlenség demokratikus eszközével élve - iskolák százaiban fognak tiltakozni a pedagógusok, akik nem hagyják magukat, és bátran kiállnak a jogaikért; bátran kiállnak egy XXI. századi oktatási rendszerért. A polgári engedetlenséget korábban a Fidesz-KDNP is támogatta, sőt volt, hogy gyakorolta is. Éppen ezért felszólítjuk a kormányt, hogy semmilyen retorzió ne érje azokat, akik a sztrájk jogától megfosztva a békés tiltakozás ezen formáját választják.
Az LMP pedig újra be fogja adni a javaslatát a sztrájkjog visszaállítására, újra és újra fel fogjuk szólítani a Fidesz-KDNP-t, hogy foglalkozzon a témával. Folyamatosan igyekszünk napirenden tartani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a kérdést itt a parlamentben. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)
(13.10)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me