MAGYAR LEVENTE

Full text search

MAGYAR LEVENTE
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a szót. Tanácstalanság és ötlettelenség uralkodhat az MSZP-ben, ha 2016. március végén arra jutottak, hogy a magyarok közügyek iránti érdeklődésének fő irányai szempontjából releváns és fontos feltenni ezt a kérdést napirend előtti felszólalásként. De természetesen örömmel tájékoztatást adunk arról, hogy pontosan mi történt a nem a Külügyminisztériumban, hanem a Quaestorban a kereskedőház által elhelyezett állampapírokkal.
Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék néhány alapvető tényt leszögezni, ahogy azt az elmúlt egy év során számos alkalommal lehetőségünk és szerencsénk volt megtenni. Úgy látszik, még mindig fennáll az igény arra, hogy ezeket újra és újra elmondjuk, de ennek örömmel eleget teszünk.
Először is, a Magyar Nemzeti Kereskedőház állampapírokat tartott teljesen jogszerű módon a Quaestornál, amely állampapírokat maradéktalanul visszakapta a Quaestortól. Az ön által feltett kérdésre, hogy hogyan kapta vissza, igen egyszerű a válasz. Úgy kapta vissza, hogy visszautalták ezeknek az állampapíroknak az ellenértékét a kereskedőház számlájára. Ez nem egy bonyolult művelet, tisztelt képviselő úr.
Továbbá szeretném leszögezni, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház nem a Külügyminisztérium háttérintézménye. Ezt rosszul tudja, képviselő úr. Azt javaslom, hogy a minisztérium statútumát, a kormány statútumát és a releváns dokumentumokat tanulmányozza, mielőtt ezzel kapcsolatban kérdést tesz fel. A kereskedőház egy többségi állami tulajdonú vállalat, amelyet történetesen a Külügyminisztérium felügyel. Még egyszer tehát: állampapírokban tartotta a kereskedőház a tőkéjét a Quaestornál, nem fertőzött vállalati kötvényekben, és mint ilyen, mint állampapírok formájában történő befektetés, illetve pénzparkoltatás egyetlen magyar állampolgárnak sem okozott semmifajta hátrányt az, hogy ezeket az állampapírokat, illetve az állampapírok ellenértékét a vállalat visszautalta a kereskedőháznak. Egyébként a sajtóhírek arról szólnak, hogy minden más olyan entitás, magánszemély, vállalat, önkormányzat, amelyik hasonló formában állampapírokban tartotta vagyonát a Quaestornál, visszakapta, méghozzá maradéktalanul az állampapírokat vagy azok ellenértékét.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy minden más felvetés technikai jellegű, technikai jellegű válaszokkal. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy magyar állampolgárt sem olyan formában, hogy közpénzzel felelőtlen gazdálkodás történt volna, sem olyan formában, hogy az állampapírok visszatérítése miatt nem jutott pénzéhez, nem ért sem hátrány, sem kár, a kereskedőház részéről minden a jogszabályok betartása mellett történt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me