MAGYAR ZOLTÁN

Full text search

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ahogy már az első részben is említettem, nem véletlen az, hogy Ángyán József összefoglalóját az állami földprivatizációról elkezdtem itt napirend utáni felszólalássorozatomban feldolgozni, és egy-egy részletet kiemelni belőle. Azért sem lehet véletlen, mert azon kívül, hogy egy nagyon alapos munka áll előttünk, és érdemes lenne a minél szélesebb közvélemény számára megismerhetővé tenni, ezen túl ő mint a Fidesz-kormány korábbi vidékfejlesztési államtitkára, nagyon hitelesen tud ezekről a kérdésekről megszólalni. Az előző részben a bevezetőben elmondtam, hogy mik a legfontosabb pillérei ennek az anyagnak, most néhány konkrétumra szeretnék rátérni, hiszen ezek a napnál világosabban bebizonyítják azt, hogy köszönőviszonyban nincs egyébként a kormánynak a földpolitikája azzal, amit meghirdetett, sőt, amit a mai napig kommunikál.
Ugye, abban maradtunk, hogy általában a kormányoknak szerte a világban három eszköze van arra, hogy befolyásolhassa a maga vidékét, a maga mezőgazdaságát. Ezek közül a támogatáspolitikát kell elsősorban kiemelni, illetve a birtokpolitikát, ugyanakkor nagyon fontos maga a jogi környezet is, hiszen ez határozza meg azt, hogy az előbbi kettő milyen hatásfokkal tud üzemelni. Magánál a jogszabályi környezetnél az elég beszédes, hogy a Jobbik-frakció olyannyira nem értett egyet a legfontosabb magyar vidéket befolyásoló törvénnyel, a földforgalmi törvénnyel, hogy még az elnöki pulpitust is elfoglaltuk annak idején, hogy megpróbáljuk fizikailag megakadályozni az elfogadását, hiszen ilyen szinten szembement a korábbi ígéretekkel és azzal a politikával egyébként, amit meghirdetett még a kormány 2010-et megelőzően.
A másik, amit említettem, az a támogatáspolitika, ott is már sokszor elmondtuk, hogy a kommunikációval ellentétben szó nincs arról, hogy a helyben élő kis és közepes családi gazdálkodók lennének a legnagyobb nyertesei a Fidesz-kormánynak, sőt azt láthatjuk, hogy az elmúlt hat évben a nagy tőkeérdekeltségek támogatottsága mintegy 50 százalékkal növekedett.
De amire most részletesebben ki szeretnék térni, az maga a földbirtokpolitika. Az állam megörökölt - elég vegyes körülmények között - félmillió hektár termőföldet, amely eddig bérleti rendszeren keresztül volt hasznosítva. Sokat beszélgettünk az elmúlt években arról, hogy mennyire káros volt az a folyamat, ahogy az eddigi kormányok használták ezt a területet.
(20.20)
Sajnos az első Orbán-kormány sem volt ebben kivétel. Hasonló logikát követett, mint a szocialista-liberális kormányok, mikor is az állami földeket, amelyek egyébként javarészt nagy területek és jó minőségű földek, ezeket a hozzájuk köthető, általában volt téeszérdekeltségeknek adták haszonbérbe, 50-99 évre, nevetséges bérleti díjakon. Azonban megtörtént a szakítás a kormány legnagyobb agrárérdekeltsége és a kormányfő között, ilyen formában kitört az agrárháború, és azért, hogy ezt a háborút olyan körülmények között tudják megvívni, hogy még Strasbourgban is megállja a helyét, nem azt mondták, hogy csak egy-egy érdekeltség alól veszik ki a termőföldet, hanem bizony privatizálják a teljes állami földkészletet, beleértve a halastavakat és a gyümölcsösöket is, mint megtudtuk ezt a legfrissebb hírekből.
Ennek a háborúnak az lett az eredménye, hogy a kommunikációjukkal ellentétben körülbelül a saját vizsgálataim azt mutatják, hogy nagyjából minden ötödik nyertes volt valóban a kommunikált helyben élő családi gazdálkodó. Ez egybevág az Ángyán József által leírt számokkal is. Itt még nem is vizsgáltuk azt, hogy esetleg nekik milyen pártkötődésük van, vagy melyik holdudvarba tartoznak. Azt mondtuk, hogy ha helyben élő családi gazdálkodó, megfelel a birtokpolitikai irányelveknek, akkor természetesen minket egyáltalán nem érdekel, hogy egyébként milyen szavazó vagy milyen párthoz húz, akkor minden bizonnyal megérdemelten szerezte meg ezt a területet.
A nyerteseknek körülbelül 30 százaléka nyíltan, bebizonyítható módon kötődik szorosan a kormányoldalhoz. Ezeket a neveket sokszor emlegettük, ma is már volt módom egyébként egy azonnali kérdés formájában néhányukat megemlíteni itt a Ház falai között. Szintén 30 százalék tartozik azon nagyüzemek közé, akiket állítólag a kormány nem támogat és szeretne visszaszorítani. Ahogy már említettem, a támogatáspolitikán keresztül világosan látszik, hogy ez nem igaz. És körülbelül 10 százalék külföldi földvásárló. Itt is komoly hazugságok után tudom azt ismételten elmondani a Ház falai között, hogy bizony szó nincs arról, hogy ne vehetnének Magyarországon külföldiek termőföldet. Szomorúan tapasztaljuk, hogy a gyakorlatban ez nemcsak hogy működik, hanem még az állami földeknél is működik. S nagyjából 10 százalékról nem tudunk semmit, annyit, hogy nem termelő személyekről, nem termelő cégekről van szó. A többi részlettel pedig folytatnám majd a következő napirend utáni felszólalásomban. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me