POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar önkormányzati rendszer alapja az, hogy az önkormányzatok, a képviselőtestületek a polgármester vezetésével a helyi közösség, a lakosság nyilvánossága előtt működnek közre azért, hogy a településen a településen élőknek a legmegfelelőbb állapotok alakuljanak ki, hogy a települések fejlődhessenek, és minden olyan lépést megtegyenek közösen, még egyszer mondom, a település vezetői a település lakosságával, amely azt szolgálja, hogy az adott településen élők valóban otthonuknak, lakóhelyüknek érezhessék azt a közösséget, amelyben élnek. Nyilván ez az ország különböző pontjain, különböző helyein a helyi gazdaság-tól, az örökölt, megörökölt gazdasági helyzettől, szociális helyzettől függően eltérő és eltérő lehet. Egy azonban egészen biztos, hogy minden önkormányzat számára kötelező és szükséges az, hogy a törvényeket, az Alaptörvényt és az önkormányzati működéssel kapcsolatos jogszabályokat is betartsa. Az is egyértelmű, hogy az önkormányzatok törekednek arra, hogy a településen élő gyermekek a szükséges szociális ellátást, az élelmezést megkapják. Nagyon sokat tett a polgári kormány azért, hogy minden gyermek hozzájusson legalább naponta egyszer a meleg élelemhez, hogy a gyerekek az iskoláztatás közben, de iskoláztatáson túl is, a szünetben is élelemhez juthassanak. A közbiztonság javításáért szintén nagyon sokat tettünk, közösen egyébként az önkormányzatokkal; mind a rendőrség, mind pedig a településeken a Belügyminisztérium által támogatott polgárőrség is együtt-mű-köd-ve igyekszik, és a számadatok alapján azt mondhatom, hogy sikerrel igyekszik a bűncselekmények számának csökken-tésére.
Az, amit képviselő úr elmondott, hogy egy mélyszegénységben élő telepen nagyon sok olyan, a megélhetést kikerülő vagy az egyébként a többséget irritáló cselekmények születnek, ezt nagyon sok településen igyekeznek az önkormányzatok közösen az ott élőkkel felszámolni, és ebből nem PR-kampányt szerveznek, nem médiakampányt szerveznek, nem erre fűzik fel a mindennapok életét, hanem azt mondják, hogy közösen, együtt igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a településen élők békében élhessenek egymással, hogy a településen élők segíthessék egymást, és minden olyan lépést megtehessenek, amely fenntartja a település belső békéjét, nemcsak közbiztonság értelmében, hanem az emberek együttélését illetően is. Mindamellett, amit ön elmondott, furán vetődne fel, ha én azt hoznám ellen-érvnek - de mégiscsak következhet abból a gondolatmenetből, amit ön mondott -, hogy ha ez a jobbikos modell, akkor miért történhetett meg Törökszentmiklóson az, ami megtörtént, hiszen egy jobbikos vezetésű településen kerültek tarthatatlan állapotokba gyermekeket nevelő nők.
Természetesen közös a felelősségünk, és ezt csak törvényes eszközök mellett lehet betartani. Éppen ezért folytatott törvényességi ellenőrzést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, és hívta fel Tiszavasvári önkormányzatát arra, hogy a törvényeket betartva, a helyi kisebbségi önkormányzattal, a roma nemzetiségi önkormányzattal együtt, illetve annak egyetértésével kössön csak olyan megállapodást, amely egyébként a roma kisebbséget közvetlenül is érinti. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me