SZABÓ SZABOLCS

Full text search

SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (Független): Semmi probléma. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nekem is lett volna néhány kérdésem már a bizottságban is, mert megmondom őszintén, nem nagyon értettem a motivációját igazából ennek az előterjesztésnek, de most már kezdem érteni, ahogy itt hallgatom az urakat a kormánypárti padsorokból. Persze, nyilván arról van szó, hogy jött az államtitkár úr, nagyon erősen elkezdte azt mondani, hogy a duális képzés egy nagyon fontos fejlesztési irány, csak éppen nyilván nincs elég hely, ahol ezeket a hallgatókat el lehet helyezni. Ez azért furcsa egyébként, mert az államtitkár úr azt mondta a Kulturális bizottságban, nem is egy alkalommal, többször, hogy a duális képzés akkor indul, hogyha egy vagy több cég kéri azt kifejezetten az adott intézménytől és az adott szakterületre vonatkozóan, márpedig akkor ez feltételezi, hogy akkor ő biztosítja a helyet is a gyakorlati képzéshez. Akkor itt valami nem stimmel.
Azért is volt bennem már eredetileg is egy nagy kérdés, ez inkább már az előterjesztőre vonatkozik, hogy ki készítette vajon ezt a felmérést, amiből ugye az jön ki, hogy itt több mint 10 ezer olyan potenciális fiatal felnőttről beszélünk, aki diákszövetkezetben dolgozik, de az őáltala végzett munka megfelel azoknak a törvényi kritériumoknak, hogy azt egyébként el lehessen fogadni szakmai gyakorlatnak, csak éppen, ahogy itt az előterjesztő el is mondta, a törvényi feltételek olyanok, hogy nem lehet ezt megtenni. Azért merül fel bennem ez a kérdés, hogy vajon ezt ki készítette, mert én tag voltam több diákszövetkezetben is még egyetemi hallgató koromban, jártam rendszeresen be a diákszövetkezetekhez, vállaltam munkát, dolgoztam gyorsétteremben, hűtőházban, szalag mellett, válogattam különböző iratokat, és csoportosítottuk őket iratszám meg ilyen fogyasztóazonosító alapján, a Matáv tudakozójában dolgoztam, és ilyen munkák voltak csak és kizárólag. Megmondom őszintén, sokéves gyakorlatom alapján mondom, ott egy olyan nem volt, ami akkor megfelelt volna bármiféle előírásnak, ami alapján azokat a munkákat el lehetett volna számolni szakmai gyakorlatnak. Én elhiszem, hogy most nagyon megnőtt ezeknek a száma, csak érdekelne, hogy ki készítette, mert ha a diákszövetkezetek adták ezt az információt, akkor nyilván ők azért csinálták, mert szeretnének bevonni még több gyereket, fiatal felnőttet, mert nem akarom gyerekezni; ez nyilván nekik egyfajta lehetőség, ezért érdekelne, hogy ki készítette. Ha ez egy független felmérés, akkor felteszem a kezem, és abszolút nem fogok tiltakozni ez ellen, hogy ezt a lehetőséget számukra biztosítsuk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me