APÁTI ISTVÁN,
APÁTI ISTVÁN,
APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, akár nagyon röviden is elintézhetnénk ennek a törvényjavaslatnak a vitáját, európai uniós irányelvet kell átültetni, és itt akkor be is van fejezve. Csakhogy nem ennyire egyszerű a képlet. Tulajdonképpen az, amit letettek elénk, nem más, mint nagy részben egy Kbt.-adaptáció, tehát döntő többségében a közbeszerzési törvény szabályai köszönnek vissza, nagyobb részben egy Ctrl C/Ctrl V alkalmazásával megoldották ennek a javaslatnak az előállítását.
Értjük azt persze, hogy ez így nyilván egyszerűbb, meg van, aki megijed attól, hogy elfárad. Van egy ilyen munkavállalói kör, amelyben pánikot kelt az, hogy esetleg elfáradhat a nap végére. Na, de félretéve a tréfát, azért nem ennyire vicces ám a helyzet. Ugyanis, ha nem lennének ilyen bugyuta uniós előírások, hogy külön törvényben kell ezt szabályozni, akkor tökéletesen megfelelt volna a közbeszerzési törvény külön önálló fejezetében vagy részében. Szerintem egyszerűbb lett volna tárgyalni is, egyszerűbb lett volna módosító indítványokkal teljes egészében kezelni.
Na most, itt először kitérnék szakmai részletekre, aztán majd a rideg valósággal kapcsolatban lenne itt néhány számadat, amit, mondjuk, a tegnapi interpellációs időkerethez képest jóval bővebben tudok kifejteni. Minden bizonnyal a kormányoldal teljes megelégedésére fognak majd ezek a számadatok szolgálni, és borzasztó kijózanítóak is lesznek. Nagyon helyes, hogy a beszerzési szabályzatokat valamennyi ajánlatkérő szervezetnek el kell készíteni, legyen az az állam vagy önkormányzati jellegű, vagy valamelyik állami szerv vagy minisztérium, ha már vannak ilyen beszerzési szabályzataik, akkor jó esetben ezeket csak aktualizálni kell. Ez a könnyebbik eset, de előfordulhat, hogy egy teljesen új beszerzési szabályzatot kell alkotni.
Jelezném államtitkár úrnak, a gyakorlati tapasztalatokból, az általános vagy hagyományos közbeszerzési eljárások gyakorlati tapasztalataiból kiindulva célszerű lenne, ha a minisztériumban gondolkodnának az illetékesek egy meghatározott beszerzési szabályzatminta, iratminta kidolgozásán, hogy ezzel segítsék az adott ajánlatkérőknél dolgozó munkatársakat, ezzel foglalkozó munkatársakat. Hiszen azért nem egy átlagos köztisztviselői vagy közszolgálati tisztviselői munkakör, teljesen mindegy, hogy melyik szervezetről beszélünk, hogy beszerzési szabályzatot készít, főleg, ha védelmi vagy biztonsági célú, vagy tárgyú beszerzésekről van szó.
Ezt teljes jóindulattal szeretném jelezni, hogy általában ezzel mindig késlekednek a közigazgatási szervek, általában mindig komoly elmaradások vannak, és sokszor az ajánlatkérőkön a tanácstalanság uralkodik el, amikor egy ilyen alapvető fontosságú szabályzatot kell megalkotni. Hiszen, ha ez nincs, akkor elvileg nem lehet közbeszerzési eljárást vagy beszerzési eljárást sem lefolytatni. Tehát ez olyan apróságnak tűnik, meg esetleg úgy gondolják, hogy az íróasztalnak meg a szekrénynek készíti az ember, ő beteszi oda, és akkor soha nem kell vele foglalkozni. Enélkül elvileg nincs közbeszerzési vagy beszerzési eljárás.
Ami a bírálóbizottságok szabályozását illeti, valamikor 2012 tájékán sikerült néhány közbeszerzési törvényhez kapcsolódó jobbikos módosító indítványt átpasszírozni az akkori fideszes kétharmadon. Nagyon örültem, hogy végre elfogadták azt, amit sokan önök közül nem vitattak, úgy gondolták, hogy a gyakorlatban máris így működik vagy mindig is így működött. De nem. Nevezetesen azt, hogy a bírálóbizottságok működésében a döntéselőkészítés és a döntéshozatal folyamatát mereven ketté kell választani. Magyarán mondva, aki a bírálóbizottság tagja, az nem vehet részt a döntéshozatalban. Nagyon jól tudjuk, hogy nagyon sok önkormányzatnál sem így működött ez, hiszen annak idején megtapasztaltuk nagyon sok önkormányzat esetében, hogy adott esetben azok az önkormányzati képviselők, akik még tagjai voltak - általában mindenfajta szaktudás nélkül - bírálóbizottságnak, az általuk előkészített döntéshozatalra az esti képviselőtestületi ülésen rábólintottak.
(12.40)
Ez nyilvánvalóan nincsen rendjén, éppen ezért sikerült ezt, mondom, valamikor az elmúlt, az előző ciklus közepe tájékán megértetni és keresztülvinni, hogy egyfajta ilyen bírálóbizottsággal kapcsolatos összeférhetetlenségi szabály alakuljon ki. Nem mondom, hogy ez különösebben erős védelem a korrupció és az egyéb visszaélésektől, vagy a korrupció megakadályozása szempontjából ez kulcsmomentum, de legalábbis nem lényegtelen, hogy ilyenfajta személyi keveredések vagy személyi átfedések ne alakulhassanak ki.
Ami megint csak érdekes lehet egyébként, még a bírálóbizottság és a döntéshozatal egymáshoz való viszonyához képest is izgalmasabb kérdéseket vet fel, az egyébként az egybeszámítás szabályai, illetőleg a részekre bontás tilalma, ahogy ezt régebben a 2004. május 1-jén hatályba lépett Kbt. esetében hívtuk. Ez azért nagyon fontos, mert ezeket a szabályokat véleményem szerint teljesen indokolatlanul fellazították az előző ciklusban, és gyakorlatilag tágra, szélesre nyitották azokat a kapukat, amelyek lehetővé tették, hogy szinte mindent szét lehessen bontani, részekre lehessen tagolni, olyanokat is, olyan beszerzési tárgyakat vagy beszerzésrészeket, amelyek egyébként a szakmai logika vagy a műszaki leírás szerint is egybetartoznak, egybeszámítandók.
Tehát így lehet azt elérni, hogy adott esetben közbeszerzési értékhatár alatt tartsanak bizonyos beszerzéseket, tehát hogy még a nemzeti értékhatárt se érje el, vagy ami nyilván megint nem egy lényegtelen kérdés, hogy adott beszerzés az uniós vagy a nemzeti értékhatárt érje-e el, sikerül-e a nemzeti értékhatáron belül tartani vagy már átlép az uniós értékhatárba. Ez bizonyos szempontból, akár a nyilvánosság, az átláthatóság szempontjából érzékenyebb kérdéseket vet fel, és ha ott mutyizási szándék van, akkor valószínűleg jobban oda kell figyelni azoknak, akik komoly bűncselekmények elkövetésére készülnek, és ez ebből a szempontból sem mindegy. Egyébként ezt látjuk a hagyományos vagy az általános értelemben vett közbeszerzéseknél, és úgy látom, itt ezen a téren sincs semmi változás.
Ami az ajánlattételi felhívást illeti, már régi elképzelése, régi javaslata a Jobbiknak, hogy ha lehet, akkor nem példálózó, hanem taxatív jelleggel kellene felsorolni azokat a tartalmi elemeket, amelyek meg kell hogy jelenjenek egy ajánlattételi felhívásban. Ehelyett itt minimum huszonkét feltételt látunk, ami egy példálózó jellegű felsorolás, ezek minimumkövetelményként szerepelnek, ezeknek mindenképpen minden eljárásban szerepelni kell meg minden felhívásban, de ehhez képest lehetséges még bővítés. Azt gondolom, eltelt több mint tíz év az új közbeszerzési törvény, vagy most már azt mondom, törvények hatálybalépése és alkalmazása óta, szerintem kiforrott már annyira itt a tapasztalat, hogy egy taxatív jellegű felsorolás elkészítésével is érdemes lenne legalább megpróbálkozni.
Ami itt a kizáró okok kérdéskörét illeti: a védelmi és biztonsági célú beszerzések specialitásából adódóan, különleges jellegéből adódóan itt nemcsak hogy lehetőség kellene hogy legyen a kizáró okok szélesebb körű, akár más szakszervek általi ellenőrzésére, hanem ezt egyrészt kifejezett kötelezettségként kellene előírni, másrészt, ha a beszerzés különösen kiemelt államtitkokat vagy minősített adatokat érint, akkor az ezzel kapcsolatos, esetlegesen korábban megvalósított bűncselekményi kört is be kellene emelni a kizáró okok közé, és nemcsak a hagyományos kizáró okokat kellene ide a Ctrl C/Ctrl V alkalmazásával átemelni. És itt akár az alkalmassági igazolások, műszaki, szakmai vagy pénzügyi, gazdasági feltételek igazolására szolgáló iratok valódiságát is szélesebb körű ellenőrzés alá kellene vetni, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan valamelyest elhúzza vagy megnöveli az eljárás határidejét.
Ami pedig itt az eljárás eredménytelenné nyilvánításának egyik lehetséges okát illeti, ez pedig az anyagi fedezet hiánya az ajánlatkérői oldalon. Ezt, kérem szépen, lehetne úgy is kezelni, mint hogy egyébként a gyakorlat ezt kiválóan kimunkálta az elmúlt több mint egy évtizedben, hogy el lehetne gondolkozni azon - nyilván a beszerzés jellegétől, tárgyától, a konkrét, beszerezni kívánt tárgyaktól is függ ez nagymértékben -, hogy a felhívásban akár közzé lehet tenni az ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet mértékét; nem azért, hogy kiszolgáltassuk előre azokat az adatokat, hogy mennyi pénz van a kasszában, hanem azért, mert az azt meghaladó ajánlatokat eleve érvénytelennek tekinti az ajánlatkérő, tehát aki a fölött kíván benyújtani, az eleve már ki is esett a versenyből. Egyrészt ez azért, ha jól megnézzük, költségkímélő, a költségvetés érdekeit szem előtt tartja, másrészt pedig javítja a versenyt is és javítja az ajánlatkérő pozícióit, hiszen ha nem csak és kizárólag a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás a bírálati szempont - a régi kifejezéssel sokkal hatékonyabb, sokkal kifejezőbb meghatározással éltünk, az „összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása” sokkal jobb volt egyébként, mint a mostani fogalommeghatározás -, akkor ez jelentős mértékben hatékonyabbá teszi a költségvetési források felhasználását, míg ha ezzel az egyébként körülbelül egymondatos lehetőséggel nem élünk az ajánlati felhívásban, akkor adott esetben meg kell ismételni az eljárást, mert tényleg túlságosan drága ajánlatok érkeznek. És ha mondjuk, fontos, hogy gyorsan beszerezzenek adott áruféleségeket vagy szolgáltatás-meg-rendelést, vagy éppen építési beruházást kezdjenek el, akkor ez nagyon komoly időveszteséggel járhat.
Na most, ha lelkész lennék, akkor azt mondanám, hogy körülbelül eddig az Ige, és akkor ezzel nagyjából az istentisztelet véget is ért, csakhogy nem ilyen egyszerű a kérdés. Gyakorlatilag ami itt 2004. május 1-jétől folyik, különösen ami 2010-től, az a néhai Hofi Géza egyik poénját juttatja eszembe, nevezetesen, hogy kell-e a vasúti átkelőhelyekhez sorompó. Azt mondta a néhai Hofi Géza, hogy ő feleslegesnek tartja ezt személy szerint, mert ha jön a vonat, úgyis elzárja az utat, ha meg nem, akkor minek a sorompó. Na most, ezt csak arra fel mondom példaként, hogy igazából amit önök itt megalkottak meg előállítottak az elmúlt tizenkét esztendőben, az gyakorlatilag egyszerűsített vagy éppen túlbonyolított akadálypálya annak a lepapírozásához, hogy hogyan vegyék ki a pénzt a költségvetésből, hogyan tudjanak túlárazott árubeszerzésekkel, szolgáltatás-megrendelésekkel, legfőképp meg építési beruházásokkal pártkasszákat meg magánzsebeket gazdagítani.
Lehet, hogy még L. Simon László korábbi szavaiban is van valami, hogy megkérdőjelezhető az egész rendszernek a fenntartása vagy a fenntarthatóságának a szükségessége, mert gyakorlatilag úgyis az nyeri meg az eljárásokat, akit az adott ajánlatkérő jónak gondol, akkor meg minek itt lepapírozgatni mindent. Igaz, hogy ez jó sok embernek munkát ad, talán még egy tanácsadói körnek zsíros megbízásokat, még a hatvanhatodik bőrt is lehúzzák. Egyébként zseniális, tehát ezt tanítani kellene; szerintem olyan országokban, mint mondjuk, Kambodzsa, Laosz meg Burma, sírva könyörögnének a receptért, hogy hogyan lehet legálisan meg illegálisan is forrásokat kivenni ugyanabból az eljárásból.
Miért fogalmazok ilyen élesen? Azért fogalmazok ilyen élesen, mert önök, tisztelt kormányoldal, még olyan szent ügyön, mint a kerítésépítés ügye is képesek voltak, finoman szólva is, hűtlenkezelés-gyanús meg korrupciógyanús ügyleteket elkövetni, megvalósítani. Gondoltunk ilyenre egyébként, hogy talán lesz olyan beszerzés, olyan kivitelezés, amikor tudják, képesek fékezni magukat, az ösztöneiket egy kicsit visszafogni, hiszen attól ember az ember, hogy azért a benne rejlő mély ösztönvilágot vissza tudja fogni, mérsékelni tudja adott esetben, akkor pont a kerítésépítésnél gondoltunk erre. És csalódnunk kellett, mert nemcsak a munkadíjon húztak egy jó nagyot, hanem húztak az anyagbeszerzésen is, de nem keveset.
Tegnap csak 3+1 percem volt felsorolni azokat a vérlázító tételeket, amelyeket önök a kerítésépítés kapcsán képesek voltak kifizetni. Az már csak külön pikánssá teszi a történetet, hogy az az államtitkár adott kétmilliárdos megbízást egy olyan cégnek, amelyben havi félmillió forintos fizetésért igazgatótanácsi elnök volt; azért ez is érdekes, ha már itt a személyi összeférhetetlenségről beszélünk. De az, hogy a 170 kilométernyi nagyságrendben megvásárolt NATO pengés drótot 600-700 forintos bruttó ár helyett 2800 forintért tudták megvenni, vérlázító. Az, hogy a legjobbkocsma.hu hogyan kerül bele ilyen beszerzési eljárásba, és onnan 5,5 millió forintért hogyan lehet szervizautót venni, arra azért továbbra is várjuk a válaszokat, mert ezek tények. Az, hogy a 300 forintos láthatósági mellényre hogyan lehet 2400 forintot kifizetni, bár Kontrát államtitkár úr szerint a címkézés került sokba, megint elgondolkodtató. Hogy a két Mad Max-kapu hogyan kerül tízmillióba, azóta is gondolkodunk rajta.
És nemcsak úgymond pitiáner tételeket említek a láthatósági mellények kapcsán, szándékosan emelem ki a 170 kilométer hosszúságban megvásárolt pengés drótot, és akkor a hagyományos drótfonat még benne sincs, az a szerkezet, amire felszerelték, még benne sincs, ugyanis az az elszámolás, amit megküldtek nagy keservesen, nagy kínlódva augusztus elejétől októberig, bizonyosan a legtöbb tétel esetében nem teszi lehetővé az objektív összehasonlítást. Piackutatás, mint amit itt is leírnak, hogy előzetes piacfelmérés? Zseniális, nagyon jó, valóban tankönyvi körülmények között így kellene előkészíteni egy eljárást. Itt milyen eljárás-előkészítés folyt? Tessék már ezt nekem megmondani! Ha én bemegyek egy üzletbe vagy bemegyek egy építőanyag-kereskedőhöz, és egyszerű, általános vásárlóként, fogyasztóként valamit meg tudok venni kis tételben 700 forintos folyóméteráron, akkor hogyan lehet az, hogy amikor 170 kilométernyi kell belőle, akkor meg ötszörös-nyolcszoros az ár? Szerintem ebben Magyarország világelső, utcahosszal verjük a mezőnyt minden ilyen beszerzés tekintetében.
(12.50)
Nos, ezeket azért mondtam példaként, mert ha ez a törvényjavaslat, ami itt előttünk van, csak azt a célt szolgálja, hogy az ehhez hasonló disznóságokat, sőt véleményem szerint erkölcsi vagy politikai értelemben hazaáruláshoz közeli túlárazásokat lepapírozzanak, ledokumentáljanak, és megkönnyítsék ezeket a borzasztó visszaéléseket, akkor nyilvánvalóan ehhez nem tudunk támogatást adni. Így is visszaéltek már a bizalmunkkal akkor, amikor egyedüli ellenzéki pártként a kerítésépítést támogattuk, sőt az ötlet tőlünk származott. Azt gondoltuk - nagy naivan -, hogy itt föl sem fog merülni. Még egyszer nem fogjuk elkövetni ezt a hibát, abban biztosak lehetnek. Mi lesz akkor, hogyha több mint 400 kilométer hosszan a magyar-román határon is kerítést kell építeni? Akkor kiürül az államkassza, államtitkár úr! (Derültség a Jobbik és az LMP soraiban.) Ennyi pénz a világon nincs, amennyi ehhez kellene! Ebből lassan a Föld nevű bolygót körbe lehetne már keríteni.
Úgyhogy legyenek szívesek ezekre a kellemetlen kérdésekre is válaszolni, még akkor is egyébként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogyha a Belügyminisztérium azt sem tudta, hogy most a Honvédelmi Minisztériumnak vagy a büntetés-végrehajtásnak kell elszámolni. Végül kiderült, hogy mégiscsak a BM-nek kellett. Kontrát államtitkár úr meg tegnap itt (Az elnök ismét csenget.) csodálkozott, hogy honnan kerültek elő ezek az adatok. Ne csodálkozzon, hanem nézzen utána, hogy a munkatársai hogy sertepertélnek! Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
