DEMETER MÁRTA

Full text search

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Immár több mint kettő év telt el azóta, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetést követően új helikopterek beszerzésének tervét jelentette be. Az egyeztetésen a Honvédelmi Minisztérium konkrét ütemtervet is felvázolt, eszerint a tender kiírására közvetlenül a 2014-es választásokat követő kormányalakítás után kerül sor.
Azonban az elmúlt két és fél évben a számtalan bejelentés ellenére nemhogy a helikopterek beszerzése nem történt meg, de még tender kiírása sem. A Honvédelmi Minisztérium azt állította, hogy a szakmai előkészítő munka lényegében befejeződött, a tender kiírása immár politikai döntés függvénye. Ezt a politikai döntést azonban láthatóan nem bízzák a Honvédelmi Minisztériumra, hiszen pár hete a tervezett beszerzés koordinációja a Miniszterelnökség hatáskörébe került. Azonban az égetően szükséges beszerzés ügyét ez a döntés sem lendítette előre. Írásbeli kérdésemre adott válaszában a miniszter úr még olyan vázlatos ütemtervet sem tudott felvázolni, mint amit korábban a Honvédelmi Minisztérium megtett.
Mindez tehát felveti a kérdést, hogy vajon miért a Miniszterelnökséghez került ezen alapvetően katonai beszerzés ügye. Vajon a beszerzés felgyorsítását vagy éppen ellenkezőleg, annak elszabotálását kapta feladatul, mert ez utóbbi már vállalhatatlanul kínos lett volna a honvédelmi vezetés számára? Ha nem ez utóbbiról van szó, és a Miniszterelnökség valóban az ország védelme szempontjából nélkülözhetetlen helikopterek beszerzésén dolgozik, akkor kérem, hogy tájékoztassa az Országgyűlést, mikorra várható a 2014 nyarára ígért nyilvános tender kiírása. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me