DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy erről már ma volt szó, 2016. február 23-án vélhetően a Fidesz által felbérelt verőemberek erőszakkal állták útját Nyakó Istvánnak, hogy benyújthassa a népszavazási kezdeményezését a vasárnapi kötelező boltzárról. Ez példátlan a magyar demokrácia történetében. A kormánypártok erőszakkal akadályoztak meg valakit abban, hogy állampolgári jogait gyakorolja. Az igazságügyi miniszter a kormányon belül a demokratikus és jogállami működés őre kell hogy legyen, de nemhogy nem ez, hanem a minisztériumban még sunnyognak is. Ön szerint ez elfogadható?
Lassan fél éve a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta, és ezt ön is jól tudja, hiszen önöknek is elmondta, hogy módosítani kell mind a választójogi törvényen, mind a népszavazásról szóló jogszabályokon, törvényeken, mert visszaélésekre adnak lehetőséget. Szeretném megkérdezni, államtitkár úr, hogy miért nem tették ezt meg, ha fél éve tudják, hogy ez problémás. Most pedig úgy csinálnak, mintha most szembesültek volna először ezzel a problémával - eljátsszák azt, mint egy gyerek, hogy rácsodálkoznak: jé, tényleg problémás? Fél éve tudják, államtitkár úr!
Ez a kérdés nem egyszerűen rendőrségi vagy bűnüldözési kérdés, ezért nem a belügyminiszter urat kérdezem erről. Az embereknek a demokráciába vetett hite rendült meg, amikor ezeket a felvételeket meglátták. A felbérelt verőemberek a demokratikus állami működést támadták meg. Mint a kormányon belül a jogállamiságért felelős miniszter helyettese mit kíván tenni ez ügyben? Szóba hozták-e a kormányülésen, hogy vizsgálják meg azt, hogy a kormánypártok prominensei milyen mértékben felelősek a történtekért?
Annak ugyanis, államtitkár úr, hogy részt vegyünk, és egyáltalán szóba kerülhessen az, hogy kidolgozzunk egy módosító javaslatot arra, hogy ezeket megakadályozzuk, előfeltétele az, hogy ezt az ügyet feltárjuk, és az elkövetőket megbüntessék. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me