DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Orbán Viktor miniszterelnök úr szavait talán önök is hallották, amikor már másnap leszögezte és egyértelművé tette az ország nyilvánossága számára, hogy méltatlannak tekinti azt a helyeztet, ami kialakult és kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elemezze a helyzetet, és tegyen javaslatot arra, hogy hogyan kellene azt a jogi szabályozást megváltoztatnunk, ami ’98-ban, még a Horn-kormány idején elfogadott törvényben került rögzítésre a párhuzamos indítványok kizárásával kapcsolatban.
A múlt ősszel én magam is kezdeményeztem olyan ötpárti egyeztetést, amikor a népszavazási törvény itt volt a Ház előtt, amelyre meghívtuk a pártok képviselőit - akkor lett volna mód arra, hogy ezek a módosító javaslatok ott megvitatásra kerüljenek. Tóbiás József frakcióvezető akkor írt nekem egy levelet, amelyben a választókerületi határok átrajzolásától a választójogi törvény módosításán keresztül, a teljes népszavazási törvény átírásáig mindenféle előfeltételeket támasztott, ahogy most a képviselő úr is. Így nagyon nehéz egyeztetni egyébként és szakmailag vinni az ügyeket, ha önök folyamatosan politikai deklarációkba burkolóznak, és úgy próbálják beállítani a helyzetet, mintha a gonosz kormány akadályozná azt, hogy egyeztessünk, holott a mai reggeli ötpárti egyeztetésen más témában - szintén a bíróságokat illetően például - ugyanúgy az MSZP nem jelent meg, a többi parlamenti párt képviseltette magát; megint csak ezeket az előfeltételeket támasztották.
Tehát önök olyan követelményeket kérnek számon, amelyeknek a megoldásában gyakorlatilag nem vesznek részt, és az a követelményrendszer pedig, amit támasztanak, egyeztetés nélkül, eltekintve attól, hogy irreális méretű, amúgy sem lenne végigvihető. Remélem, hogy a jövőben pozitívabban állnak a változásokhoz. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me