DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Képviselő úr a kérdésében állatkínzásról szóló törvényt emlegetett, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, ilyen törvény nincsen, és amíg a Fidesz van kormányon, nem is lesz. Pont ellentétes célkitűzéseink vannak, ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy minél kevesebb állat essen rossz bánásmód, illetve kínzás áldozatául. Ezt a célt szolgálja az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény és a büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezései is. A nemrégiben a Nyugatitól a Parlamentig vonuló tüntető állatvédő szervezetek közül is többen hangsúlyozták, hogy Európában a magyar az egyik legszigorúbb büntetőjogi szabályozás ebből a szempontból. Ugyanakkor még mindig történnek olyan esetek, amikor kiszolgáltatott állatokat brutálisan bántalmaznak, és ezek joggal háborítanak fel minden jóérzésű embert.
Az Igazságügyi Minisztérium konzultációt hirdetett az állatvédő szervezetekkel, ennek szervezését már meg is kezdtük. Csaknem száz szervezetet keresünk fel e-mailes adategyeztetés céljából, és ha minden a terveknek megfelelően zajlik, rövid időn belül össze is tudunk ülni velük. Nyilván köztük lesznek azok a szervezetek is, amelyekkel a képviselő úr tartja a kapcsolatot. Ami a tárgyalások célja iránt érdeklődő kérdését illeti, fontosnak tartom kiemelni, hogy úgy látjuk, a szankciók mellett nagy, ha nem még nagyobb figyelmet kell fordítani a megelőzésre is, hiszen az elsődleges cél az, hogy senki se okozzon kínszenvedést az állatoknak.
Remélem, hogy minél előbb sikerül a társtárcákkal és az ügyben illetékes és jártas szervezetekkel olyan újításokat kidolgoznunk, amelyek hatékonyabbá teszik az állatvédelmi rendszerünket, és a meglévő szabályozást annyiban finomítják, illetve az azt alkalmazó gyakorlatot, hogy azt a célt, amit a demonstráció megcélzott, közösen elérjük. Köszönöm a kérdést. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me