DÚRÓ DÓRA

Full text search

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Nem akartam rosszindulatú lenni akkor, amikor mondandójának valóban csak egy részét idéztem, ugyanakkor ez a rész volt az, amit én kifogásoltam, ezért fektettem erre nagyobb hangsúlyt. Ugyanakkor abban a kontextusban és abban a politikai helyzetben, amelyben ön ezt a kijelentést tette - és itt szeretnék utalni akár a miniszterelnöknek, akár más fideszes politikusoknak korábban nőkkel kapcsolatos megjegyzéseire -, higgye el, hogy bizonytalanságra adott okot az a kijelentés, amit ön a múlt héten tett.
Mindazonáltal a jogalkotáson kívül is nagyon sok olyan teendője lehet akár a kormánynak mint kezdeményezőnek, akár a törvényhozóknak, amely segítségére lehet a bűnüldöző hatóságoknak abban, hogy ezeket az eseteket hatékonyabban tudjuk megoldani. A Jobbik éppen ezért is kezdeményezett ötpárti egyeztetést ebben a témában; remélem, hogy a Fidesz képviselőit is látni fogjuk ezeken az egyeztetéseken. És szeretném azt, ha a döntéshozók tudatossága is javulna e tekintetben. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me