HERINGES ANITA

Full text search

HERINGES ANITA
HERINGES ANITA (MSZP): Ami miatt a félelmeink megfogalmazódnak, az az, hogy ezekről a frekvenciákról is majd a Médiahatóság fog dönteni. A Nemzeti Médiahatóság ma az, aki mindenki fölött áll. Még az éves beszámolóival sem kell hogy bejöjjön a parlamentbe, még egyébként egy országgyűlési képviselő sem tud nekik normálisan kérdéseket feltenni, mert mindenki felett áll.
Amennyiben egy frekvenciapályázaton döntés születik, akkor a döntés végén nincs fellebbezési joga azoknak, akik adtak be pályázatot. Mehetnek majd a bíróságra, mert más jogorvoslatuk nincsen, még akkor is, ha eljárási hiba történt, mondjuk, egy pályáztatásban, ami számos esetben megtörténik. Nincs hová forduljon, csak bírósághoz tud menni. Amire a bíróságon átmegy a folyamat, addigra az a helyi kis rádió megszűnt, mert sem az embereit nem tudja megtartani, sem semmit. Majd három hónapokra meg 60 napokra kaphat még pluszlehetőséget arra, hogy sugározzon esetleg, ha nem született döntés az ő frekvenciáján, de egyszerűen mennek el a legtöbb esetben ilyenkor az emberek ezektől a rádióktól, mert nem érzik biztonságban a helyüket.
Innentől kezdve minden olyan dolog, amit önálló képviselői indítványban hoznak be elénk, és ami arról szól, hogy csendben a Médiahatóság dönthet bármilyen frekvenciapályázatokban, abban félelem fog megfogalmazódni bennünk, merthogy azt látjuk, hogy a média teljes letarolása történik az elmúlt időszakban. Ez nem demokrácia és nem szólásszabadság, amit önök próbálnak kiépíteni az elmúlt időszakban. Így a félelmeink természetesen egyre erősebbek, és egyre hangosabban fogjuk mondani ezeket a mondatokat.
Halász János képviselőtársamnak pedig csak egy mondatot szeretnék mondani, hogy több alázat és kevesebb arrogancia, képviselőtársam, mert szerintem az egy erős embernek a jogosítványa, hogyha kevesebb az arrogancia és több az alázat. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me