CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megint kénytelen vagyok szólni, mert a háromszáz-nemtudomhány-ezer az nem háromszázvalahány-ezer, az 200 ezer fő körülbelül. És ha figyelte volna az elmúlt hetek vagy az elmúlt napok történéseit, akkor tudná nagyon jól, hogy most jött el annak az ideje, mert jelentős mértékben veszi föl a munkaerőpiac azokat a dolgozókat, azokat az embereket, azokat a potenciális munkavállalókat, akik az elsődleges munkaerőpiacon el akarnak helyezkedni és képesek elhelyezkedni, mert vannak olyan állapotban már készségszinten, munkához való hozzáállás tekintetében is, hogy föl tudják venni.
Most jött el az ideje annak, amit március 20-án egy megjelent kormányrendelet szabályoz, aminek révén el szeretnénk érni és el is fogjuk érni azt, hogy ez a durván 200 ezer fős közfoglalkoztatotti állomány jelentős mértékben, 150 ezerre csökkenjen le. Ennek érdekében jelentős képzési támogatásokat kapnak, olyan foglalkoztatást segítő támogatásokat kapnak, amely segít átvezetni ezeket az embereket az elsődleges munkaerőpiacra.
De ha tájékozódott volna, tudta volna nagyon jól, hogy egyébként a közfoglalkoztatásban levőket eddig is képeztük, eddig is próbáltuk segíteni őket abban, hogy alkalmassá váljanak készségszinten az elsődleges munkaerőpiacra, tehát nem igaz az, amit ön mond. Tételesen nem igaz sokszor, amit ön mond, hogy a közfoglalkoztatás valami olyanfajta lehetőség, ami álcselekedetet, álmunkát jelent.
(19.20)
Ezek az emberek munkát végeztek, hasznos munkát végeztek, és ez a hasznos munkavégzés segítette őket abban, hogy az elsődleges munkaerőpiacra egyre nagyobb számban át tudjanak menni. Arra kérem, hogy a valósághoz közelebb álló mondatokat fogalmazzon meg, s akkor nem leszek kénytelen reagálni a nem a valósághoz ragaszkodó számokra vagy mondatokra. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me