LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm a kérdését. Ami a kormányra tartozik, azt megpróbálom megválaszolni. Itt jegyzem, különösképpen a jegyzőkönyv számára, hogy a civilekkel kapcsolatos szabályozási javaslatot nem a kormány terjesztette az Országgyűlés elé, az Igazságügyi Minisztérium jelezte, hogy támogatja a kormány, de nyilvánvaló, hogy a jogalkotói szándék tekintetében az országgyűlési képviselőtársaimhoz kell fordulni, akik javaslatot tettek. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Ezzel együtt szeretném megnyugtatni, képviselő úr, önt és minden képviselőtársát, hogy a kormánynak semmiféle szándéka nincs arra nézve, hogy bárkinek is a jogát korlátozza Magyarországon, akár egyetem alapítására vonatkozik, akár a véleménynyilvánítás gyakorlására vonatkozik, akár az egyesülési joggal való élés lehetőségét kívánja gyakorolni valaki.
Azt gondolom, képviselő úr - és ezzel önnek is egyet kell értenie, aki a transzparencia és az átláthatóság nagy harcosa -, hogy ha egy közszereplőnek vagy a közélet alakításában részt vevő politikai erőnek kötelessége nyilvánosságra hozni a pénzügyi adatait, akkor ez elvárható azoktól is, akik nem pártpolitikusként megválasztott helyi vagy parlamenti képviselőként, vagy politikai pártként szerepelnek a közélet színpadán, hanem úgymond civilként, de mégis gyakorolják a közélet alakításához való jogukat.
Mi kifogásolnivaló van abban, ha egy, a közélet területén részt vevő, álláspontját képviselő szervezetnek fel kell tüntetnie azt, hogy honnan kap támogatásokat, akár az ország határain belülről, akár az ország határain kívülről? Mi a probléma azzal, hogy fel kell tüntetni azt, hogy egy civil szervezetet, aki a közéletben részt vesz és a közélet ügyeit alakítja, valaki támogatni próbál?
Ami Orbán Viktor miniszterelnök úrra vonatkozó megjegyzése volt: ebben az országban szabad tüntetni, a tüntetés kapcsán mindenkinek be kell tartania a törvényeket, s felhívnám a figyelmét arra, hogy vannak ebben az országban olyanok - nem kevesen -, akik nem voltak ott a tüntetésen, és nem tudnak azzal egyetérteni, ha valaki egy állami intézményt megdobál, vagy éppenséggel randalíroz Budapest utcáin. Vannak olyan választópolgárok is, akik ezzel nem értenek egyet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me