LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a kérdését. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a képviselőtársaimnak joga, sőt kötelessége is, hogy tájékozódjanak törvényhozó hatalomként a végrehajtó hatalom tevékenységét illetően, és mint ahogy miniszterelnök úr is tájékoztatta önt, én is csak kiegészíteni tudom azt: a paksi beruházás több szakaszból áll. Ezek között a szakaszok között döntő jelentőségű volt a 2013 ősze és a 2017 márciusa között folytatott munkánk, amikor két nagy tevékenységet kellett elvégeznünk. A kormány döntése alapján elő kellett készítenünk két megállapodást és ahhoz csatlakozó megvalósítási megállapodásokat Oroszországgal, az Orosz Föderációval a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartását illetően; és a másik nagy munkánk, kormányzati feladatunk volt, hogy az Európai Unió öt vizsgálatán átmenjünk, és az Európai Unió jóváhagyását, támogatását és engedélyeit beszerezzük a beruházás megvalósításához.
(17.00)
Az Országgyűlés két jóváhagyásával és öt ügyben az Európai Bizottság jóváhagyásával sikerült a programot előkészítenünk. Az előkészítés fázisán túljutott a beruházás, ezért most a megvalósítás fázisába lép a beruházás. Az idén novemberig 222 hektárnyi területet, az építkezés színterét kell átadnunk a kivitelezőnek annak érdekében, hogy az atomerőmű kapacitását fenntartani képesek legyünk.
A miniszterelnök úr úgy döntött, hogy a kormányzati struktúrában egy új minisztert kér fel Süli János személyében, aki Paks város 76 százalékkal megválasztott, Fidesz ellenében induló polgármestere, ezenkívül 35 éven keresztül a Paksi Atomerőmű munkatársa, végül, mielőtt Paks polgármestere lett, az Atomerőmű vezérigazgatója. Szakmai felkészültségéhez, tudásához és megbízhatóságához, úgy gondolom, semmiféle kétség nem férhet. Egy nagyon jó iparpolitikai és szakpolitikai döntést hozott. Azért van külön szükség egy Paks-miniszterre, aki felügyeli a beruházást, aki a megvalósítást projektmenedzserként lényegében végrehajtja, mert egy 12 milliárdos beruházás, ami 1 százalékkal növeli a GDP-t, 10 ezer embernek ad munkát, és Magyarország számára 60 évre garantálja az olcsó áramot, igényli a kiemelt kormányzati koordinációt és figyelmet.
Ez a döntés motivációja, amely meggyőződésem szerint egy kiváló döntés. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me