HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Full text search

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az államtitkár úr is említette az imént, valóban, a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója támogatni fogja ezt a kezdeményezést, és tesszük ezt nagy örömmel már csak azért is, mert úgy gondoljuk, hogy Tisza István emlékezetének fenntartásához és ápolásához ez valóban egy méltó gesztus.
És ha szabad egy mondat erejéig nekem Ikotity képviselőtársamnak reagálni, én azt gondolom, hogy azért nem bármilyen egyház kapja meg most ezt a kastélyt, mert a református egyházról beszélünk, és igen, mi is ünnepeljük egyébként pont most, ebben az évben a reformáció 500. évfordulóját. Tehát én azt gondolom, hogy a protestáns egyházak felé tett nagyvonalú gesztus is ez egyébként a kormányzat részéről, és maga Tiszta István pont a református egyháznak volt a főgondnoka, és nyilván történelmietlen ilyet kijelenteni, de ha élne, talán ő is támogatná ezt a törvényjavaslatot, hiszen ő maga is életében egy nagylelkű adományozója volt az egyházának. Úgyhogy én azt gondolom, hogy e tekintetben nekünk nem lehet kétségünk, hogy maga az ingatlan jó helyen lesz, a feladat, amit fog kapni ezzel az ingatlannal együtt az egyház, az is egy nagyon fontos és nemes cél. Én azt remélem, azt kívánom, hogy minél inkább be tudja tölteni a szerepét majd ez a későbbiek során kialakítandó központ, kulturális, oktatási és hitéleti központ.
Amit mi felvetettünk a vita során, s amit említettem is többeknek, az az, hogy én azt gondolom, a Tisza-család kapcsán is kéne azért egy gesztust gyakorolni. A nagykovácsi kastélyt is úgy kapták meg a cserkészek, hogy nagyon nagy örömmel fogadták, és rendkívül gazdag és színes programokat csinálnak ott a gyerekek számára, de sajnos ott sincsen semmifajta lehetőség a család számára. Talán itt, ha most meg fog újulni majd a kastélyprogram jóvoltából ez az ingatlan, akkor talán lehetne találni arra lehetőséget, hogy ott egy olyanfajta megoldást kínáljanak a család hazatérő tagjai számára - tudjuk, hogy nagyon nagy részük Amerikában, Dél-Amerikában és Észak-Amerikában dolgozik és él már életvitelszerűen -, tehát amikor hazatérnek Magyarországra, akkor újra otthonuknak tudják tekinteni ezt a kastélyt.
A másik pedig az, hogyha már Tisza István emlékezetét felhoztam - és ez most nem szorosan ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódik, de én azt gondolom, hogy fontos ezt itt és most megemlíteni -, talán akkor el kéne gondolkodni azon, hogy nem messze ettől a Háztól, a nemzet templomától, a Vértanúk terén egykor állt egy hatalmas nagy obeliszk, amely a vörös terror, a vörös kommün áldozatainak a nevét tartalmazta egy Hungária nőalakkal együtt, és ezen a felsoroláson rajta volt Tisza István neve is. 1919 százéves évfordulója nemsokára el fog következni, tudjuk, számtalan esemény, nemzetközi esemény is meg lesz rendezve Magyarországon ebben az évben.
Én azt gondolom, hogy nagyon fontos, jelzésértékű lépés lenne a kormányzat részéről, a magyar parlament részéről, az országgyűlési képviselők részéről, ha elfogadnának egy olyan határozati javaslatot, hogy egyébként a tér ’44-es arculatának visszaalakítása érdekében is ez az oszlop, ez az obeliszk álljon az egykori helyén. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me