DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! 2010 előtt nem beszélhettünk semmilyen egységes kimutatásról, pontosan azért, hogy a probléma ne kerüljön felszínre, és így ne legyen közbeszéd tárgya, de mindemellett megoldhatatlan is maradjon. Éppen ezért az akkori szocialista kormányzat nem hozott létre egységes elektronikus várólista-nyilvántartást. Ez is a Fidesz-KDNP-re várt. 2012. július 1-től be is vezettünk egy teljesen új, korszerű, valós idejű, online, mindenki számára hozzáférhető, minden adatot egy kóddal megmutató várólista-nyilvántartási rendszert, pontosan azért, hogy a várólisták csökkentését prioritásként tudjuk kezelni.
Ekkor szembesültünk az ön által is említett számmal, hogy több mint 70 ezer beteg volt a várólistákon. Ezek után indult el a sikeres várólista-csökkentési program, amelyre összességében 17,2 milliárd forintot fordítottunk; 2013. év végén 486 millió forintot, 2014 augusztusában 431 millió forintot, 2014 végén több mint 1 milliárd forintot, 2015-ben 5 milliárd forintot, 2016-ban 5 milliárd forintot és idén is 5 milliárd forintot. Ebből finanszírozzuk azokat a többletbeavatkozásokat, amelyekre a kórházaknak emberi és műtőkapacitásuk van, de adott esetben finanszírozási vagy valamilyen más okból nem került sor ezekre a műtétekre. Ahogy ön is említette, ezt akár más kórházban is finanszírozzuk, hiszen 10 százalék erejéig az utazás költsége, a más megyében elvégzett beavatkozás költsége is fedezhető a várólista-csökkentési programra fordított 17,2 milliárd forintból.
2012. július 1-jén a várólistákon 70 170 beteg volt, 2017 márciusában a 70 170 várakozó betegből 27 307 beteg maradt csak. Ez azt jelenti, hogy 60 százalékkal csökkent a várólistákon szereplő betegek száma, és egy év alatt, az utóbbi egy évben 23 százalékkal csökkent. Úgy kell ezt a 27 ezer beteget szemlélnünk, hogy egy évben körülbelül 200 ezer műtétet, 200 ezer beavatkozást végeznek. Ehhez képest kell ezt a 27 ezres számot tekinteni, ami azt jelenti, hogy a kórházak éves kapacitása legalább hétszer akkora, mint amennyien a várólistákon szerepelnek. Másfél hónapnyi beteg szerepel ezeken a várólistákon, tehát bízhatunk abban, hogy a további forrásokból ezt a hátrányt is le tudjuk dolgozni. Természetesen ez kórházanként más és más; van, ahol nagyon rövid, pár napos, van, ahol valamivel hosszabb.
De nézzük, hogy miként változtak a várakozási idők! Egy szürkehályogműtétre korábban 600 napot kellett várakozni, most a várólista-nyilvántartás szerint 97-et; csípőprotézis-műtétnél 658 napról 315 napra csökkent a várakozási idő; térdprotézis-műtétnél 906 napról 376 napra csökkent a várakozási idő a nyilvántartás szerint. Ugyanakkor a valóságban ezek az időszakok rövidebbek ennél. A csípőprotézisnél nem 315 nap, amint az a nyilvántartásban szerepel, a valóságban 117 napot kell várni, a térdprotézisnél sem 376, hanem 169 napot, a szürkehályogműtétnél pedig átlagosan 53 nap, amennyit várakozni kell. De a gerincstabilizáló műtétek esetében is most már tizedannyit kell várakozni, mint amennyi akár a nyilvántartásban is szerepel, így tehát a korábbi 406 nap helyet 37 nap a várakozási idő.
Ezzel Magyarország egy pozitív, majdnem dobogós helyre került, hiszen ötödikek vagyunk az Európai Unión belül, ötödikek vagyunk abban, hogy az egyik leggyorsabban jut valaki műtéthez, egészségügyi beavatkozáshoz. Ez a baloldali kormányok tehetetlenségével, káoszával és rombolásával szemben nagyon fontos eredmény. A következő lépés pedig, hogy hasonló nyilvántartás és fejlesztés a járóbeteg-szakellátásban kell bekövetkezzen. A kormány most ezen dolgozik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me