DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer elmondom, tisztelt képviselő úr, hogy nem gimnáziumi férőhelyek szűkítéséről beszélt Palkovics államtitkár úr, hanem arról beszélt, hogy legyen egy minőségi minimumszint, amit meg kell ütni mindenkinek, aki gimnáziumba nyer felvételt.
A másik témakörben, a vidéki kisiskolák kapcsán pedig ismételten felhívom a figyelmét, hogy ez a kormányzat, a Fidesz-KDNP-kormányzat az elődeivel ellentétben nem bezárta, hanem újranyitotta a kisiskolákat vidéken több helyen is, pontosan azért, mert úgy gondoljuk, hogy az iskola léte szükségszerű ezeken a kistelepüléseken is. Nyilván ehhez többlettámogatást is tudtunk nyújtani, amikor arra szükség volt.
Ami az ön által a korábbiakban lobogtatott statisztikákból kiolvasható, illetve azokból, amiket ön most itt próbált mondani, bár egy ilyen megfoghatatlan számsorral nehéz mit kezdeni: sok esetben van nyilván, hogy amikor nem a település az iskola működtetője, hanem a tankerületi központ, akkor a tankerületi központ lesz az az egy működhető, vagy a szakképzési centrum, akinél ezek az intézmények jelentkeznek. De ha ön elmegy azokra a címekre, amiket az előbb itt lobogtatott és bekopog az ajtón, akkor ott diákokat és tanárokat fog találni, mert ezek az intézmények továbbra is ott működnek, a feladatellátási helyek száma így nem csökkent. Az viszont lehet, hogy most már egy tankerületi központhoz vagy egy szakképzési centrumhoz tartoznak. Lehet, hogy az intézmények száma így jogilag kevesebb, de ugyanúgy mindenhol oktatás folyik, nem kerül távolabb az iskola, az oktatás a lakosoktól.
Úgy látszik, hogy ön már az iskolabuszokat is ellenzi. Miközben körülbelül hétszer annyi összeget ugyanabban az EFOP-projektben - csak ön ezt elhallgatta itt a felszólalásában - az iskolák infrastrukturális fejlesztésére fordítunk, és mindemellett természetesen az iskolába járás feltételeit is azért igyekszünk könnyíteni, hogy mindenkit, aki nehezebb körülmények között él és nem tudják a szülei bevinni kocsival az iskolába, akár iskolabusszal is be tudjunk vinni az iskolába, azt hiszem, hogy ennek egyébként mindenki örül, az LMP-n kívül. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me