IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Palkovics László oktatási államtitkár egy szombathelyi fórumon, amiről ma már beszéltem, nagyon fontos oktatáspolitikai bejelentéseket tett. A gimnáziumi férőhelyek szűkítésével már az interpellációmban foglalkoztam, erre rákérdeztem, bár valódi választ nem kaptam.
Egy másik nagyon súlyos kérdés a kistelepülési iskolák sorsa. Itt nem egy új keletű félelemről van szó, a Fidesz-KDNP ugyanis már évekkel ezelőtt előállt az oktatási központok koncepciójával, amely arról szólt, hogy kisebb települések iskoláit és főként felső tagozatait bezárnák, és városok vagy nagyobb települések iskoláiba vinnék át a gyerekeket. Tavaly decemberben egy külön felszólalásban foglalkoztunk a témával. A köznevelési információs rendszer adatai alapján 2010 óta 150 óvoda, 100 általános iskola, több mint 40 gimnázium és szakközépiskola, 25 művelődési központ és több mint 30 művészeti intézmény és több könyvtár is megszűnt.
Most nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP-kabinet nem csupán folytatja az MSZP-SZDSZ-kormányok iskolabezárási gyakorlatát, de fel is erősíti a folyamatot, Palkovics László ugyanis elárulta, hogy nem kevesebb, mint 10 milliárd forintot szánnak a kistelepülésekről szállított gyerekek iskolabuszaira, tehát nagyobb településekre viszik majd a gyerekeket. A falvak és községek iskolák nélkül, de legalábbis felső tagozatok nélkül maradhatnak. Az LMP a leghatározottabban tiltakozik az ilyen tervek ellen. Nem bezárni, hanem megerősíteni kellene a kistelepülési iskolákat, az iskolák sorsa ugyanis nem csupán oktatáspolitikai kérdés.
Ha egy falu, egy közösség elveszíti az iskoláit, nem marad már semmi, ami miatt ott maradnának a fiatalok. Kulcskérdés az iskolák léte a településeken. Államtitkár úr, mire készülnek pontosan? (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me