KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Körülbelül fél éve van a parlament előtt az a határozati javaslat, amelyet a Jobbik nyújtott be, és Szávay István képviselőtársammal jegyzünk, amely az évenkénti kétszeri óraátállítás eltörlését célozza, és ez a kezdeményezés, mint az azóta eltelt fél évben már számtalanszor kiderült, a magyar társadalom körülbelül négyötödének véleményével egybecseng. Jó néhány közvéleménykutatás és felmérés készült ebben a témában azóta, amelyek ezt kimutatták.
Ez az évenkénti kétszeri óraátállítás szinte egy szoft biológiai fegyverrel ér fel, hiszen rendkívüli módon terheli a szervezet bioritmusát, érdemi haszna pedig - már kimutatták - a nullához közelít. A Jobbik tehát több mint fél éve benyújtotta a javaslatot, azóta parkolópályán van. Az általános vitát az őszi ülésszakban lefolytattuk, és ott még úgy tűnt, mintha a kormány bár hezitálva, de támogatná ezt az elképzelést. Azóta azonban egyre inkább igyekszik kihátrálni, sőt a részletes vitát a Gazdasági bizottságban már nem is engedi napirendre venni, ezért nem lehet pontot tenni a kérdés végére.
Tudományos kutatások szerint egyébként nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek száma növekszik meg ebben az időszakban, amikor ez az óra-átál-lí-tási időszak van tavasszal, illetve ősszel, hanem a közlekedési és a munkahelyi balesetek száma is növekszik és gyakoribb az órátállítást követő napokban. Az emberek többsége - nyilván mi magunk is érzékeljük, akik itt ülünk - alvászavarral is küzd ebben az időszakban, amíg évente kétszer át nem áll a szervezet.
(14.50)
Én tudom, mondhatná azt államtitkár úr, illetve a kormány, hogy Magyarországon most talán nem ez a legégetőbb kérdés, de ha van egy olyan kérdés, amelyben a magyar társadalom 80 százaléka egyetért, én azt gondolom, a magyar kormánynak kutya kötelessége határozott állást foglalni, hogy azt a kérdést támogatja-e vagy ellenzi. Márpedig határozott véleményt a kormány részéről eddig nem hallottunk.
Önök sokszor Brüsszelre hivatkoznak ebben a kérdésben is, de nem értjük, hogy miért hivatkoznak Brüsszelre, amikor ellenérvet kell keresni, hiszen önök folyamatosan, állandóan szabadságharcot vívnak Brüsszel ellen. Ha a magyar emberek akarata az óraátállítás eltörlése, akkor tessék azt végrehajtani, ha kell, itthon, ha kell, Brüsszelig menve. Önöket azzal bízták meg a választópolgárok, hogy képviseljék a túlnyomó többség akaratát. Ha önök erre nem hajlandók, akkor természetesen nincs ezzel semmi gond, majd megteszi ezt a Jobbik sok minden más intézkedéssel együtt 2018-ban kormányra kerülve, ugyanis mi a nép pártján állunk.
Öntől, államtitkár úr, egy határozott választ szeretnék kérni arra, hogy azt a határozati javaslatot, amely a Ház előtt fekszik, és amelyet Szávay István képviselőtársammal közösen nyújtottunk be, támogatja-e a kormány, avagy ellenzi. Szeretnék-e az óraátállítás eltörlését, szeretnék-e ezt bármilyen módon napirenden tartani, bármilyen intézkedést hozni ennek érdekében, vagy pedig letesznek róla, nem foglalkoznak tovább ezzel a kérdéssel, és ezzel elutasítják a magyar társadalom túlnyomó többségének akaratát? Várom érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me