DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetek vergődős jobbikos kommunikációját hallgatva az ember úgy gondolja, hogy a Jobbik vezetői úgy döntöttek, hogy túl sok a Jobbik-alapszervezet országszerte, és minden nap, minden héten mondanak valami olyat, amivel egyik vagy másik alapszervezet feloszlatja magát (Dr. Apáti István: Töröld meg a szádat!), valaki kilép a nyilvánosság elé, és elmondja, hogy mennyire nem tud azonosulni sem ő, sem az alapszervezete, sem a megyében több alapszervezet azzal, amit a Jobbik ma művel. És valljuk meg, hogy erős nyaktornára van szüksége ahhoz valakinek, hogy a Jobbik aktuális irányát megtalálja, hiszen egyik pillanatban erre beszél a Jobbik, a másik pillanatban arra beszél a Jobbik. Azt írja bele a 2014-es programjába, hogy „véget vetünk a nemzetközi jogvédő szervezetek álságos tevékenységének”, majd itt a Parlament falai között most pedig ellenzi azt, amikor a kormányzat nem ilyen radikális módon kíván fellépni, hanem egy tiszta, átlátható viszonyt kíván teremteni. Hiszen vannak olyan szervezetek, amelyek Magyarországon és az Egyesült Államokban is tevékenykednek, az Egyesült Államokban évtizedek óta egy nagyon szigorú átláthatósági szabályt betartanak; Magyarországon ennek a töredékét kellene hogy teljesítsék, de mégis azt mondják, hogy Magyarországon jogsértések történnek, ha az általuk egyébként Amerikában évtizedes joggyakorlattal betartott törvény rendelkezéseinek a töredékét Magyarországon bevezetjük, és azt mondjuk, hogy akinek 7,2 millió forint fölötti külföldi tevékenysége van, annak erről be kell számolnia. Hogyha megnézi valaki az amerikai szabályozást, az ennél sokkal, de sokkal szigorúbb.
És hát az is sokak számára meglepő volt a Jobbikon belül és a Jobbikon kívül is, amikor a Jobbik immár büszkén ír alá közös petíciókat, közös beadványokat Gyurcsány Ferenccel és a teljes szocialista frakcióval. (Szávay István: Nézz utána, ha hazudsz valamit!) Ezzel, azt hiszem, hogy a Jobbik karakterének teljes mértékben vége lett, annak a karakterének, amivel önöket 2010-ben és 2014-ben ide a választók beküldték. Csak tudja, tisztelt képviselő úr, amikor az önök pártelnöke, az önök frakcióvezető-helyettese, Vona Gábor szépen lecseréli a Jobbik szavazóit, akkor ez könnyen azzal is járhat, hogy egy idő után majd a Jobbik frakcióját is lecseréli maga körül, hiszen zavarni fogják azok a képviselők, akik ott voltak 2010 előtt is, a környezetében ott voltak 2010-14 között is, és akik emlékeztetik a radikális Jobbikra. Az pedig már csak egy tragikus epizód ebben a történetben, hogy éppen akkor felejtette el vagy tagadta meg inkább a radikális önmagát a Jobbik - és akkor vált egy laposabb és unalmasabb párttá tudottan és akartan -, amikor pedig a fiatalok körében, úgy látszik, a radikalizmusnak egy kicsit nagyobb keletje van, mint korábban. (Kunhalmi Ágnes: Átvettétek a szerepét.)
Most tehát önök odaálltak a Soros-egyetem mögé, és önök odaálltak a Soros György által finanszírozott szervezetek mögé. Nem mondták azt, nem merték azt állítani, hogy igenis szükség van arra Magyarországon, hogy ha egy szervezet igazából csak civil szervezeti formában tevékenykedik, de valójában politikai tevékenységet folytat vagy gazdasági érdekérvényesítő tevékenységet folytat, vagy gazdasági befolyásolási tevékenységet folytat, akkor ezt a fajta külföldi adományát igenis tüntesse föl. Önök ez ellen itt ellenkeznek, amit sem az önök szavazói, sem - azért valljuk meg, valószínűleg egy-egy őszinte pillanatban - önök maguk sem értenek, és nem tudják, hogy miért kényszerítette önöket Vona Gábor egy azzal ellentétes pozícióba, mint amivel 2014-ben ide a parlamentbe bejutottak. Azt hiszem, az önök magatartása és az egykori SZDSZ-es magatartás között jelen pillanatban ezen két törvényjavaslat kapcsán nem sok különbséget tudnánk felfedezni, vagy tudnának felfedezni azok, akik a híreket követik.
Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon a törvények uralkodnak, Magyarországon mindenkinek be kell tartani a jogszabályokat, akármennyire magyar vagy külföldi, akármennyire gazdag. Mindenkire ugyanúgy vonatkozik, és megtévesztő nyilatkozatokkal, megtévesztő kampánnyal senki sem élhet, és senki sem próbálhatja megtéveszteni a magyarokat és a közvéleményt.
Csak három példát a Soros-egyetem kapcsán hadd mondjak el önnek. Emlékszünk, pár héttel ezelőtt, amikor kiadtak egy közleményt egy péntek délután, hogy a Soros-egyetem most kapta kézhez az Oktatási Hivatal állásfoglalását, hogy megfelel a magyarországi működés feltételeinek, aztán kiderült, hogy nem most kapta kézhez, és nem arról szólt ez a levél, amit kaptak. Azt is hallottuk, hogy direkt CEU-ügyi különmegbízottat küld az Egyesült Államok kormánya Magyarországra. Ezt jelentette be az onnan visszatérő rektor, aki korábban ugye Kanadában tevékenykedett liberális politikusként, talán pártelnökként is, de ott kitelt az ideje, és most itt Magyarországon vezeti a Soros-egyetemet. Nos, tehát ő jelentette be, hogy Magyarországra ez ügyben különmegbízottat küldenek; mint kiderült, már az ügy kezdete előtt sokkal eldöntötték, hogy Magyarországra érkezik valaki, és nemcsak ebben az ügyben, hanem más ügyekben is jött tájékozódni. Az pedig végleg beszédes, hogy először azt mondták, hogy elhagyni kényszerülnek Magyarországot, majd kijelentették, hogy semmiképp nem mennek el Magyarországról.
Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon senkinek nem kell félnie, de a törvényeket mindenkinek be kell tartania! Köszönöm szépen. (Kész Zoltán: Kivéve neked! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me