SZÁVAY ISTVÁN

Full text search

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hét év során a Jobbik már számos olyan törvényjavaslatot beterjesztett, amely a pártállami múlttal, a vörös múlttal való leszámolást célozná, illetve tisztába tenné a pártállami múlt bizonyos részleteit. Egy ilyen törvényjavaslatunk volt nemrégiben Mirkóczki Ádám és Szilágyi György képviselőtársammal az Igazságügyi bizottság ülésén egy-két héttel ezelőtt. Akkor önök ismét leszavazták azt a javaslatunkat, hogy az ügynöklisták kerüljenek nyilvánosságra. Répássy Róbert képviselő úr a kormánypártok részéről ezt az egyébként szerintem polgári konzervatívként vállalhatatlan álláspontot úgy védte, hogy egyébként kiderült az érveiből, hogy el sem olvasta a törvényjavaslatunkat. Egyébként olyan témákat hozott oda, illetve olyan ügyeket vetett fel, mint például a kommunista luxusnyugdíj ügye, amely egy fontos téma egyébként, de konkrétan ebben a javaslatban nem is szerepelt.
Tehát ennyire vették önök komolyan ezt a kérdést, hogy még csak el sem olvasták a javaslatot, amit leszavaztak. Teleki László képviselő úr az MSZP részéről pedig elmondta, hogy nekik ez már túl sok, és ezért ők meg tartózkodtak. Teljesen egyértelművé és világossá vált, hogy egyedül mi, jobbikosok vagyunk azok, akik végleg szeretnénk leszámolni a vörös múlttal, akik végleg szeretnénk tisztába tenni és világosan látni a tekintetben, hogy kik voltak ügynökök, milyen bűnöket követtek el, kik voltak azok, akik részt vettek családok, életek, karrierek, sorsok tönkretételében, kik milyen módon szervezték meg a magyarországi kommunista terror működését.
Mi, jobbikosok, ennek ellenére, hogy most ezt a javaslatot leszavazták, meg fogjuk valósítani, fel fogjuk állítani legkésőbb 2018-at követően a másfél évtizede jól működő lengyel mintára a nemzeti emlékezet intézetét. A teljes nyilvánosság pártján fogunk állni. Ennek a testületnek pedig az lesz a feladata, hogy kutathatóvá tegye az állambiztonsági múlt teljes iratanyagát, és egyébként pedig nyomozati, valamint vádemelési jogkörrel is rendelkezni fog majd ahhoz, hogy végleg leszámolhasson a kommunista ügynökmúlttal. Ezt követően pedig meg fogjuk teremteni a jogszabályi hátterét annak, ami szintén egy 27 éves adóssága már a mindenkori magyar kormányzatnak, hogy az ügynököket ki tudjuk zárni a közéletből.
Természetesen elhiszem önöknek, elhiszem a kormánypártoknak, hogy a kommunista utódpárttal szemben súlyos hitelvesztés lenne, ha kiderülne, ha bebizonyosodna, hogy önök is a legmagasabb szintig tele vannak tartótisztekkel, besúgókkal és ügynökökkel. Más indokot ugyanis nem nagyon látunk rá, hogy ezt a javaslatot miért szavazták le. Miért nem támogatták a nemzetünknek oly sok szenvedést hozó vörös múlt lezárását, államtitkár úr, az állambiztonsági iratok teljes nyilvánosságát, és az egykori ügynökök felfedését és a közéletből való kitiltását miért nem támogatja a kormány?
A másik kérdésem, államtitkár úr: ki meri-e ön itt, az ország nyilvánossága előtt felelősen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jelenteni nyugodt szívvel azt, hogy a magyar kormányban jelenleg egyetlenegy egykori ügynök sem tevékenykedik? Ki meri-e ezt jelenteni? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me