CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is arra szeretném kérni, hogy ne becsülje le, ne szólja le azoknak a pedagógusoknak, szak-ok-ta-tók-nak a munkáját, akik ma is a szakképzésben dolgoznak, és piacképes tudással bocsátják ki a munka világába az ott végzett diákokat.
Emellett, hogy ez így van, természetesen a kormány a gazdaságélénkítő lépésekkel párhuzamosan évek óta folyamatosan kiemelt figyelmet fordít a szakképzésre is, így jelentős és látható, eredményes tevékenységet végzett és végez a szakképzési rendszer fejlesztésében. Ezen folyamat része a munkaerő-piac igényeit szem előtt tartva a szakmunkásképzés és a technikusképzés megreformálása, valamint a gazdaság igényeinek megfelelően a szakképesítések újragondolása és a hiányszakmára fókuszáló beiskolázási rendszer kialakítása, hozzátéve azt, hogy jelentős mértékű ösztöndíjak vannak a hiányszakmák képzésének segítésére.
A kormány új intézkedések keretében 2015-től jelentősen bővítette a szakképzéshez való hozzáférés lehetőségét, a második szakképzés ingyenes megszerezhetőségének és megszerzésének bevezetésével, a felnőttoktatás kiszélesítésével, a vállalatokkal együttműködésben a duális képzés kiterjesztésében. A vázolt intézkedések eredményei már ma is láthatók, többszörösére emelkedett a felnőttoktatásban részt vevők száma, akik új szakmai ismereteik, második szakképesítésük birtokában jobban meg tudják állni a helyüket a munkaerőpiacon, továbbá folyamatosan bővül a hiány-szakképesítést tanuló diákok száma is. A 2016 szeptemberétől bevezetett új szakképzési struktúra szakközépiskolai és szakgimnáziumi ága is biztosítja az érettségi megszerzésének lehetőségét, a modern kor elvárásaihoz igazodó készségek, kompetenciák fejlesztését.
A gyorsan változó, folyamatosan új követelményeket támasztó gazdasági környezet kihívásaira válaszul a kormányzat a következő időszakban a rugalmas alkalmazkodást segítő, rövidebb ciklusú képzések, átképzések, továbbképzések támogatására is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. Számottevő forrás áll majd rendelkezésre mind a nagyvállalatok, mind a kis- és középvállalkozások munkavállalóinak számára. E képzések fő célja a magasabb hozzáadott értékű munkavégzés feltételeinek megteremtésével a minőség, a termelékenység és így a versenyképesség fokozása.
Tisztelt Képviselő Úr! A szakképzés színvonalának erősítése érdekében tehát számos eredményes intézkedés került bevezetésre az elmúlt pár évben. Ahogy már említettem, ezek egy részének már rövid távon is megmutatkozik az egyértelműen pozitív hatása, azonban teljes érvényesülésük az iskolarendszerű képzés többéves átfutási ideje miatt hosszabb távon lesz érzékelhető. Ha önök ezt időben elkezdték volna, akkor már annak meglett volna az eredménye, de átaludták az éveket, és nem tettek a szakképzés megújítása érdekében semmit sem. Így ránk maradt ez a munka, így a folyamatos gazdasági változások miatt tudjuk és látjuk, hogy egy képzési rendszer fejlesztését nem lehet befejezettnek tekinteni, mert csak így biztosíthatóak a magas szintű szaktudással és kulcskompetenciákkal rendelkező szakemberek által megalapozott valódi eredmények.
Ezek az eredmények folyamatosan jönnek majd az elkövetkezendő években. Azzal, hogy a második szakképzés megszerezhetőségét ingyenessé tettük, az első szakképzés ingyenes megszerzésének lehetőségét 25 évre emeltük, ahogy említettem már, a felnőttoktatásban, felnőttképzésben jelentős megújítások, újítások kerültek bevezetésre, és ennek - hogy működik a szakképzés, a felnőttképzés, a felnőttoktatás - is tulajdonítható az, hogy a foglalkoztatás az elmúlt időszakban jelentős mértékben növekedett. Ezt szeretnénk folytatni a szakképzés segítségével annak érdekében, hogy a teljes foglalkoztatás elérhető legyen Magyarországon. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me