LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Amikor Czira Szabolcs polgármester úr tájékoztatott a helyzetről, összehozott a helyi képviselőtestület többségével is, s a polgármester úrnak és a képviselőtestület többségének is azt a tanácsot tudtam adni, hogy a lakossági közműberuházás ellenére is érdemes ezeket a forrásokat az ingatlantulajdonosoknak megfizetni. Tehát az a helyzet, hogy az 558 millió forintot Nagykőrös önkormányzata vissza fogja fizetni vagy meg fogja fizetni az érintett ingatlantulajdonosoknak. Még akkor is, teszem hozzá, hogy ha jól értem, ennek a dolognak az lesz a vége, hogy más magyarországi önkormányzatokkal és településekkel ellentétben a nagykőrösi polgárok kaptak először a beruházás megvalósításához 85 százalék támogatást, majd 15 százalék támogatást, ami azt jelenti, hogy Nagykőrösön a szennyvízberuházás senkinek egy fillérjébe nem került, s ezen kívül még 558 millió forint értékű aszfaltozást is kaptak.
Ehhez képest az én városomban 1998-ban minden háztartásnak EU-s és állami támogatás nélkül 50 ezer akkori forintot kellett befizetni, hogy szennyvízbekötésük legyen. Ez a különbség a nagykőrösiek szerencséje és a hódmezővásárhelyiek befizetése között.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Volner János egy csomagot ad át Lázár Jánosnak.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me