DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szakács képviselőtársamnak volt egy olyan kérdése, hogy miért csak most került sor erre a fajta kodifikációra. Tudható, hogy ennek az irányelv-átültetésnek nemcsak jogszabályi, hanem technikai háttere is van, és tavaly ősszel jutottak odáig a tagállamok, hogy megállapodtak abban, hogy milyen információáramlást lehetővé tevő technikai megoldásokat, programokat alkalmaznak. Gyakorlatilag ezt követően lehetett csak kialakítani azokat a jogszabályi kereteket, amelyekkel most jelentkeztünk a Ház előtt.
A másik felvetés az volt, hogy miért nem törvényi szinten jelenik meg a szabályozás minden eleme. Az irányelvnek minden eleme törvényi szinten jelenik meg. Azok a technikai részletek, amelyek jelenleg is rendeleti szinten kerültek szabályozásra - például a cégjegyzékszám kialakítása vagy éppenséggel a költségtérítés mértéke, ami változó, hiszen az a mindenkori költségekhez kell, hogy igazodjon -, változnak. S Gyüre Csaba képviselőtársamnak is mondom, hogy a BRIS-rendszeren belül a költségeket természetesen nem haladhatják meg a díjak, amelyek felmerülnek. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me