BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita elérkezett ahhoz a pontjához, amikor ideje Németh Szilárdhoz fordulni. Németh Szilárd képviselőtársunk könyvtáros végzettsége dacára kerülni szokta a cikornyás beszédet, nem szokott mindenféle komplikált jogászkodás mögé bújni, érvelése mindig kristálytiszta és egyszerű, mint a faék. Idézzük tehát fel, hogy mit mondott a civil szervezetekről nem is olyan nagyon régen! Azt mondta, ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és el kell innen takarítani, és ennek most eljött a nemzetközi lehetősége is az új amerikai elnök megválasztásával.
Ami a nemzetközi helyzet fokozódását illeti, Németh Szilárd ebben valószínűleg tévedett, de a Fidesz-KDNP szándékait tekintve annyira kristálytisztán beszélt, mint kevesen az önök frakciójából; a mai ülésnapon konkrétan senki. Legyen teljesen világos: mindenféle jogászkodás dacára önök most ezeket a szervezeteket el akarják takarítani, első lépésben megbélyegezni, hogy ezen az úton aztán továbbmehessenek.
Nagyon furcsa az az érv, a mai vitában is elhangzott, amikor egy-egy, az önök által használt módszerre kitekintenek mintegy nemzetközileg, és azt mondják, hogy: de hát ilyen van Amerikában is - korábban is hallottuk. Hányszor hallottuk már különböző, a demokratikus intézmények jogait csorbító törvényjavaslatok kapcsán vagy intézkedések kapcsán, hogy de hát, így működik ez Franciaországban, így működik ez Belgiumban, így működik ez Németországban. Minden országból igyekeztek találni egy konkrét példát, ami az éppen akkori intézkedésüket vagy törvényjavaslatukat alátámasztotta volna.
Igen ám, csakhogy ezzel tulajdonképpen önök pontosan úgy viselkednek, mint Victor Frankenstein. Victor Frankenstein elhatározta, ha ismerős ez a történet önöknek, hogy létrehoz egy új típusú embert. Meg is tette. Ennek az új típusú embernek minden egyes testrésze megtalálható volt korábban valaki más testrészében. Minden egyes testrész valóságos volt, a karok, a lábak, a törzs, a fej, a nyak, az orr, a szem, a szemöldök, minden. Az egész volt úgy, ahogy volt, egy szörnyszülött, olyannyira, hogy Victor Frankenstein meg is undorodott tőle.
Most önök pontosan így cselekednek, amikor különböző összeválogatott jogi testrészekkel hoznak létre itt, Magyarországon egy szörnyszülöttet. Ezt a szörnyszülöttet, az önök rendszerét az egyszerűség kedvéért a példa kapcsán nevezzük Viktor rendszerének. Nos, milyen ez a Viktor-féle rendszer? Ebben a Viktor-féle rendszerben önöknek kedves minden lakájszervezet, minden lakájmédia, megbecsült tagja minden egyes lakáj. De aki nincs önökkel, az önök felfogása szerint az önök ellen van.
Önöknek ellensége minden és mindenki, önöknek ellensége a szabad gondolkodás, a szabad oktatás, a szabad véleménynyilvánítás, a szabad cselekvés. Az összes eszközükkel, ami rendelkezésre áll, és mindig próbálják ezt az eszköztárat bővíteni, a szabad cselekvés, általában a szabadság ellen dolgoznak. Minden pénzre rá akarják tenni ugyanis a kezüket, és ehhez, úgy gondolják, minden szabad szájat be kell fogni, aki azt világgá kürtölhetné.
Most éppen különböző civil szervezetek lettek sorra véve: az Ökotárs korábban; de mondhatnánk a Helsinki Bizottságot, a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország és az Energiaklub szervezetét. Mondhatnák az Eötvös Károly Intézetet, a Krétakör Alapítványt, a Roma Education Foundot, a Háttértársaságot, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséget - hosszú lenne ez a sor. A lakájmédiában bőségesen találnak példát arra, hogy Németh Szilárd pontosan kikre is gondolt, és kiknek az érdeke ellenében cselekednek most önök ezzel a törvényjavaslattal.
Tisztelt Ház! Egészen egyszerűen ez a rendszer egy szörnyszülött. De ezt nem fogjuk egészen egyszerűen hagyni. Pontosan tudjuk, hogy önök lépésről lépésre haladnak. Most a civil szervezeteken van a sor. Most a civil szervezetek szabad tevékenysége csípi a szemüket. Egyébként érdekes módon, miközben repülőgéppel érkező tüntetőket vizionálnak, aközben nem zavarja önöket, hogy lengyeleket buszoztattak ide Orbán Viktort ünnepelni, mondjuk, egy március 15-ei ünnepségre. Egyébként hogyan gondolkoznak önök, amikor kormány- és kormányközeli pénzekkel támogatják a határon túli szervezeteket, politikai pártokat, természetesen az önöknek kedves szervezeteket és politikai pártokat?
Mégis, hogyan minősítenék a szomszédos országok szemszögéből nézve ezt a tevékenységet, ha itthon, Magyarországon csípi az önök szemét, hogy egyébként jogos társadalmi igényeket kiszolgáló civil szervezeteket, urambocsá, még külföldről is támogatnak? Egyébként ennyivel kevesebbe kerül a hazai adófizetőknek. Viktor rendszere tehát egy szörnyszülött. Egy olyan szörnyszülött, ami lépésről lépésre haladva szűkíti mindig a szabadságot, amely lépésről lépésre haladva foglalja el, ha teheti, a médiát; ami lépésről lépésre haladva, személyzeti politikájával darálja be a különböző, különben az államhatalomtól függetlennek minősülő szervezeteket, az ügyészséget, vagy megpróbálják ezzel a személyzeti politikával elfoglalni a bíróságok egy részét.
Most éppen a civil szervezetek eltakarításával, először megbélyegzésében, hogy Németh Szilárd szavait idézzem, eltakarításában látják a következő megvalósítandó lépést. Nem a szabad szájakat kell befogni. Nem a szabadon mozgó kezeket kell lefogni, tisztelt hölgyeim és uraim. Az önök kezét kell lefogni, hogy ilyen törvényjavaslatokat ne hozhassanak a Ház elé. Soha többé ne legyen többségük ahhoz, hogy a demokratikus intézményeket, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, a cselekvés szabadságát, általában a szabadságjogokat csorbíthassák!
Ezt a rendszert le fogjuk bontani. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me