DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nyilván a vita előrehaladtával egyre mélyebbre és mélyebbre haladunk azokba a bugyrokba, amelyeket valójában önök ástak nekünk, ezért érdemes felemlíteni, hogy ennek a vitának az alaphangját megadta két ember. Az egyik az önök alelnöke, Németh Szilárd, aki annak idején azt mondta - amit döbbenten hallgatott az ország -, hogy el kell ezeket innen takarítani; ugye, ezt mondta el egy sajtótájékoztatón. És azt követően meg itt a parlamentben adta meg az alaphangját Hollik képviselőtársunk, aki aztán mindent felolvasott, amit a kezébe adtak, volt abban független, nem független szakértőkről, a nem független médiáról szó, hogy társadalmi támogatottság nélkül létrejött és társadalmi támogatottság nélkül működő civil szervezeteket kell most itt megregulázni, amelyek 2006-ban nem álltak a tüntetők mellé. Ami önöket nem érdekli, hogy esetleg azok, akik ma 20 évesek, valószínűleg olyan 9-11 évesek lehettek 2006-ban. De önök nyugodtan ide busszal hozhatnak minden magyar ünnepre egyébként lengyel barátokat, amit a CÖF akar, azt plakátol ki ebben az országban, és természetesen még vissza is utasítják az Oroszországgal való összehasonlítást. Na most, nézzék, ezeket a dolgokat önök bárhányszor elmondják, bárhányszor elmondják, hogy ez nem az orosz példa, bárhányszor elmondják azt, hogy itt nem a Sorosról van szó vagy nem csak a Sorosról van szó, és önök csak az átláthatóságot szeretnék mondani, itt valójában ténylegesen csak arról van szó, hogy meg akarják regulázni a civil szervezeteket. És megint ugyanaz a helyzet van, mint ami mindig más esetben is: félreviszik a vitát, populista vitát csinálnak belőle, egy olyan hangú, hangulatú vitát csinálnak belőle, ami valójában ehhez a Házhoz nem illik - ilyen volt egyébként Hollik képviselőtársamnak a felszólalása -, nemhogy nem illik, azt is lehetne mondani, hogy méltatlan ez a szintű hozzáállás.
A másik oldal pedig az, hogy önök ilyenkor mindig a 10 százalék kedvéért a 90 százalékot is fogják, fojtogatják és szorongatják. Volt már erről egy hasonló vita itt a parlamentben, egy másik törvény kapcsán erről beszélgettünk, és valamelyik képviselő-társuk azt mondta, hogy őt még az ég egy adta világon semmiben sem zavarta az, hogy vagyonnyilatkozatot kell tenni. És ezt tudjuk is, mert önöket ez általában nem zavarja, hogy vagyonnyilatkozatot kell tenni, mert utána azt látjuk, hogy mindjárt összeül a mentelmi bizottság, akkor aztán jönnek a megcsillagozott részek és a javított részek. Ki kihagyott belőle egy földalapú támogatást, a másiknak, aki miniszter is lett, annak folyamatosan nőtt a lakása, vagy éppen ott van Felcsút polgármestere, aki a tavalyi vagyonbevallásából, ha jól emlékszem, kihagyott, hölgyek, urak, egy koszos milliárdot. Hát ez milyen átlátható rendszer? És önök milyen példát mutatnak azoknak a civileknek, akik önök szerint nem átláthatók, és önök szeretnének először is belelátni mindenféle dolog-ba? Ettől még lehetne, de akkor példát is kell mutatni, tisztelt képviselőtársaim! Az nem lehet, hogy a miniszterelnök barátságával példálózó felcsúti polgármester, akit egyébként a fél ország csak „Pénztáros” Lőrincként ismer, ő minden további nélkül, minden további következmény nélkül kihagyhat egy koszos milliárdot, egymilliárd forintot kihagyhat a vagyonnyilatkozatából. Megmondom őszintén, akkor önök nagyon messze vannak még a sor végétől is, akik az átláthatóságot valakiktől számonkérhetik. Persze attól még az állam érdeke annál sokkal fontosabb, mint hogy kik kérik. Egyébként eléggé széles az a közvélekedés, amelyik ugyanezt gondolja önökről. De az állam érdeke ennél sokkal fontosabb.
De ezek a szervezetek most is letesznek az asztalra mérleget, meg lehetne nézni, hogy mely szervezeteknek átláthatóbb, hitelesebb és részletesebb, észszerű részletezettséggel ellátott mérlege van, mint mondjuk, például a CÖF-nek, vagy például valamelyik karitatív szervezetnek, amelyeket egyébként Hollik István képviselőtársam minimum leember-csem-pészezett, amelyek egyébként a menekültek mellett állnak. Az önök szakértői mondták ki azt, hogy nagyon nehéz szétválasztani a karitatív szervezeteket és az embercsempészeket, nagyon nehéz, de meg tudják csinálni. (Dr. Völner Pál: Jogvédőkről van szó!) Az önök szakértői mondták ki, hogy nagyon nehéz, de természetesen meg lehet különböztetni. Vagy akkor most azt is bevallják, hogy erre akkor nem képesek? Tehát a karitatív szervezeteket meg az embercsempészeket nem illik összekeverni, még akkor sem, ha ez a rövid távú politikai érdekük.
Az viszont, hogy mindemellett a kormány mellett működik egy, a közéletet, a közbeszédet alakító olyan Civil Összefogás Fórum, ahol valójában még a név sem igaz, mert az a „Civilbe Öltözött Fideszesek”, ugye, ez a CÖF, és azzal a szervezettel önök tele-pla-kátoltatják az országot. Kíváncsi vagyok, hogy ennek a civil szervezetnek mekkora a költségvetése, milyen áron kapja ezeket a plakáthelyeket, kik azok, akik ezeket a kreatív anyagokat előkészítik. És hogy, hogy nem, ez valamiért mindig az önök politikai érdekét szolgálja, valahogyan mindig az önök politikai kampányának vagy az előszele, vagy utólecsengése. Valahogy azzal valami hihetetlen szinergiában van, önök végtelen módon együtt gondolkodnak, amivel nyilvánvalóan semmi baj.
Önök most azt gondolják, és ezt is mondják, hogy ez a magyarok érdeke. Én úgy gondolom, a magyaroknak az érdeke az, hogy minél szélesebben megismerhessék a maguk körül lévő világot, önök pedig olyan falakat építenek köréjük - és nem mindig csak téglából meg drótból meg kerítésből, mert nem a biztonságuk érdekében, hanem annak érdekében, hogy nehogy bármit is lássanak a bennünket körülvevő világból. Önök az oktatásban eljutottak odáig, hogy már nem kell idegen nyelvet tanulni, mert a végén akkor még el fog tudni olvasni az a fiatal egy külföldi újságot, meg tud nézni egy külföldi híradót, és abban még véletlenül az lesz, hogy nem ugyanazt mondják, amit az M1. Tudják, Soros-recept, független média! Az M1 mitől független, hölgyek, urak? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Az ellenzéktől! - Derültség.) Hát, attól igen.
(14.50)
Már nem kell a fiataloknak ezért nyelvet tanulni, nem kell egyébként már közismereti tantárgyakat tanulni, mert a végén még szélesedne a látókörük. Na, egy dolog volt még hátra, vannak olyan elkötelezett civil szervezetek, amelyek azt, ami az elmúlt 60 évben működött, azokat a tanokat, azokat az elképzeléseket s azokat a módszereket tanítanák az elkövetkezendő időszakban, és tennék ezt egyébként magas, európai szinten elismert színvonalon, hát, akkor önök belegyalulják őket a földbe. Ez nem azért van, mert a magyaroknak ez lenne az érdeke, nem, ez az önök rövid távú politikai érdeke. Valószínűleg a propagandaminisztérium ezt egy nagymintás közvéleménykutatással megmérte, megnézték azt, hogy ki az, mi az az ellenségkép, amely éppen nekünk ebben a pillanatban kell. Rá kellett jönni, hogy már megint azok, akik idejönnek, merániak, külföldiek, és olyan dolgokra tanítják a magyarokat, ami önöknek nem tetszik, és akkor azt azonnal belegyalulják önök a föld-be, de gondolkodás nélkül, nem gondolkozva azon, hogy ennek milyen hosszú távú következményei vannak.
Urak! Azok mindig elbuknak, akik mindig csak a következő lépést látják, a harmadikat, a negyediket, no pláne, az ötödiket nem, pedig önöktől, ugye, ezt lehetne várni. Fel fog nőni egy generáció, aki nem beszél idegen nyelvet, fel fog nőni megint egy generáció, amelyiknek a közismereti tantárgyakból alacsonyabb lesz a képzettsége, mint az előtte meg az utána jövőknek, és akkor önök azon csodálkoznak, hogy ekkora elvándorlás van Magyarországon. Hát, milyen perspektívát nyitnak önök?! Milyen perspektívát nyitnak önök ahhoz képest, ami most már elérhető mindenki számára? Fogják magukat, elmennek Ausztriába, Németországba magasabb bérért, normálisabb ellátást kapnak, és teljesen mindegy, hogy az oktatásról, az egészségügyről, bármiről beszélünk, közszolgáltatásokról beszélünk, szabad véleménynyilvánítás van, és abban a környezetben esetleg jobb élni.
Szóval, az önök civil felfogása, bárhogyan is látom, nagyon hasonlít az iszlám vallásszabadságra. Az iszlámban is van vallásszabadság, de szabadon csak az iszlám választható. Az önök felfogása szerint egyféle civil van, aki az önök munkáját, aki az önök elképzeléseit feltétel, kritika, észrevétel vagy bármi nélkül mamelukként végrehajtja. És az, hogy önök itt sorosoznak, az, hogy minket leemeszempéznek, hölgyek, urak, önök valószínűleg voltak MSZMP-tagok, mi már úttörők sem tudtunk lenni. (Kunhalmi Ágnes: Már az sem volt.)
Mi már úttörők sem tudtunk lenni. (Petneházy Attila: Kikérem magamnak!) Ne kérje ki magának, mert kiadom. (Kunhalmi Ágnes nevet.) Mi már úttörők sem tudtunk lenni, ugyanúgy, mint ahogy 2006-ban. Álljon ki az, aki ma 20 éves! Legalább ilyenkor legyen annyi kritika Hollik Istvánban, és ne erre tanítsa már az embereket, hogy ezt így el lehet mondani minden további nélkül, ne arra tanítsa egyébként a magyarokat, hogy ide bejönnek, cirkuszt csinálnak itt a parlamentben, mondanak, amit akarnak, amit megírnak valamelyik főosztályon vagy a Habony-művek valamelyik cégénél, azt mindenfajta kritika nélkül fölolvassák, aztán elmennek ebből a Házból.
Ezek nem érvek, vagy ha érvek, akkor viszont pontosan önök ellen szólnak, mert igazából, ha Soros valakit kitaníttatott, és Soros valakit támogatott, akkor azok bizony önök voltak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Kunhalmi Ágnes tapsol.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me