DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Sajnos, Gulyás Gergely lelépett a parlamentből, de akkor megkérem Vitányi képviselőtársunkat - akinek a keresztnevét már nem is merem mondani, nehogy félremondjam -, válaszoljon arra a kérdésre, amit itt felvetek. Az Adatvédelmi Hatóság megküldte a véleményét erről a törvényjavaslatról, amiben tulajdonképpen benne van az, amit mi beadtunk a módosító javaslatban. Konkrétan azt javasolja a biztos, hogy tovább lehetne szélesíteni az adatok közzétételére kötelezettek körét, mégpedig a belföldi vállalati, állami vagy az intézményes politikai szférából érkező támogatások transzparenciájára is, merthogy szerinte a lobbiérdek, kormányzati érdek, esetleg politikai propagandacél így is érvényesülhet, ezért a gazdasági szereplők által finanszírozott szervezetekre, illetve a kormányzat által támogatott szervezetekre vagy politikai párt által támogatott szervezetekre vonatkozó információknak is nyilvánosságot kell biztosítani. Szeretném kérdezni akkor a Fideszt és a KDNP-t, hogy figyelembe veszik-e a NAIH ajánlását, és megcsinálják-e azt, amit a biztos úr kér.
A továbbiakban pedig szeretném elmondani - nem tudom, hogy mennyi pénzembe fog ez nekem kerülni -, hogy itt van a kezemben két papír. Az egyik a CÖF beszámolója és közhasznúsági melléklete, ami egy nagy darab nullás, semmi; se támogatás forrása, se időtartam, se összeg, semmi az égvilágon. És itt van a másik, amiben van egy olyan rubrika, hogy nemzetközi forrás, tehát meg van jelölve. Meg-magyaráznák nekem, hogy akkor miért van szükség erre a törvényre szakmailag, mert látom, most az a gyógyszöveg, hogy itt csak szakmailag kell nézni. Hát itt van, be van ikszelve!
Akkor miért akarnak még ilyen különböző dolgokat ezzel kapcsolatban megtenni? Őszintén nem értem, hogy ha valami működik, akkor miért akarnak önök valami más rendszert csinálni. De ha már így beszélgetünk, akkor mondják meg, hogy a CÖF meg az összes többi szervezet átlátható lesz-e holnaptól vagy onnantól kezdve, hogy ez a törvény hatályba lép.
Arra pedig szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ott van a mi módosítónk, nem is nagyon kell fáradniuk, elég azt megszavazni. Mi módosítóban adtuk be, hogy mely civil szervezetek, illetve médiák kapják meg a közpénzeket. Nézzük meg az állami és a pártalapítványi támogatásokat, hogy hol landolnak ezek a közpénzek! Nyitottak erre?

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me